2013.01.28., hétfő, 20:54 - F1VILÁG.HU

Day: január 28, 2013

A Lotus ragaszkodik passzív DRS rendszeréhez

A Lotus nem hiába fejlesztette ki és tesztelte passzív DRS rendszerét a tavalyi évben, ugyanis az eszköz beépítésre kerül a hétfőn bemutatott E21-es modellbe.

Megérkezett az első idei versenygép, a Lotus E21

A Lotus elsőként rántotta le a leplet vadonatúj versenyautójáról, amely első ránézésre nagyban hasonlít a tavalyi modellre, ami nem meglepő, hiszen a szabályok csak minimálisan

Hamilton: A motorok miatt is megérte

Már most a 2014-es szezonra koncentrál, és szerződése aláírásakor a jövőre is gondolt Lewis Hamilton, aki elmondta, nagyon bízik benne, hogy a következő évben is

Hamilton: Keményen dolgozom a sikerekért

Trófeákkal halmozná el a Mercedes brackley-i központját Lewis Hamilton – a brit pilóta bizakodva várja az idei évet, ám tudja, nehéz lesz felzárkózni a Forma-1

Ma mutatja be új autóját a Lotus

Ma este, magyar idő szerint 20 óra 15 perckor mutatja be vadonatúj versenyautóját a nagyközönségnek a Lotus Forma-1-es csapata.

Nem tér vissza a Nürburgring?

A Der Spiegel című német lap értesülései szerint nem kerül vissza a Forma-1-es versenynaptárba 2013-ban a Nürburgring, a versenypálya megmentésére tett törekvések ugyanis kudarcba fulladtak.

Glock távozása ellenére optimista a Marussia

Ugyan nemrégiben kénytelenek voltak megválni tapasztalt versenyzőjüktől, Timo Glocktól, a Marussia sportigazgatója, Graeme Lowdon bízik abban, eredményes szezont teljesíthetnek 2013-ban.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. január
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!