2013.03.01., péntek, 19:34 - F1VILÁG.HU

Day: március 1, 2013

Alonso: Hatalmasat lépett előre a Ferrari

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Ferrari 200-szor jobban áll, mint egy évvel ezelőtt, éppen ezért magabiztosan várja a szezon kezdetét, amire már csak két

Marussia: Az anyagiak miatt kellett mennie Raziának

A Marussia csapatfőnöke, John Booth elmondta, hogy nem volt más választásuk, szerződést kellett bontaniuk Luiz Raziával, ahogy azt korábban Timo Glock-kal is tették, ugyanis csak

Bianchi váltja Raziát a Marussiánál

Alig két héttel a szezon kezdete előtt változik a mezőny képe, ugyanis Jules Bianchi lesz Max Chilton csapattársa az idei szezonban, miután a Marussia kénytelen

A Red Bull is tesztelte a passzív DRS-t

A Red Bull is beállt a sorba és a pénteki teszten bevetette passzív DRS rendszerét, jóllehet arról még nem döntött vélhetően, hogy azt élesben is

Grosjean az első, Alonso az utolsó Barcelonában

Romain Grosjean diktálta a tempót a pénteki edzésnapon, mikor ismét az időjárásé volt a főszerep. A Lotus pilótáját Jenson Button és Pastor Maldonado követte. Fernando

Di Resta: Gyorsabbá kell tennünk az autót

Jelenlegi csomagja tökéletesítésével, nem pedig új fejlesztések bevetésével foglalatoskodik Barcelonában a Force India csapata – árulta el a gárda versenyzője, Paul di Resta.

Hamilton végre kezet rázna Sutillal

Több mint egy éve nem beszéltek, Lewis Hamilton azonban nagyon örül annak, hogy Adrian Sutil idén visszatér a Forma-1-be.

Button az élen a második barcelonai tesztnapon

A mclarenes Jenson Button érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es csapatok második barcelonai tesztsorozatának második napján, délelőtt. A brit pilótát Adrian Sutil és Nico

Webber szerint tovább javul még a Red Bull

Az élen zárta a barcelonai tesztsorozat csütörtöki nyitónapját Mark Webber, a Red Bull versenyzője azonban arra panaszkodott, a körülmények alaposan megnehezítették a dolgukat.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!