Lépj be az F1Világ Paddockba és kövesd velünk a Francia Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Day: május 10, 2013

Problémamentes kezdés után még javulna a Lotus

A Lotus duója különösebb fennakadás nélkül rótta a köröket a barcelonai aszfaltcsíkon a Spanyol Nagydíj első két szabadedzésén. A pilóták elégedettek, elvégezték a tervezett munkát,

Button: Nem történt nagy előrelépés

Jenson Button a fejlesztések ellenére sem teljesen elégedett a McLaren teljesítményével, véleménye szerint ugyanis még most is jócskán le vannak maradva az élmezőny tagjaitól.

Mercedes: További fejlődés szükséges

Továbbra is a versenytempó hiányával és a gumikkal küszködik a Mercedes, de Lewis Hamilton és Nico Rosberg is bízik benne, hogy holnapig képes előrelépéseket tenni

Vettel nem aggódik a Ferrari formája miatt

Sebastian Vettel elmondta, hogy nem túlzottan aggódik a Ferrari eddigi remek szereplése miatt, mert úgy érzi, a Red Bull jó formában várhatja a hétvégi Spanyol

Hamilton: Korai még a bajnoki címre gondolni

Ugyan valóban erősebb teljesítménnyel kezdte a 2013-as szezont, mint várta, Lewis Hamilton szerint még korai kijelenteni, hogy új csapata, a Mercedes idén harcban lehet a

Alonso: Nehéz lesz nyerni

Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője nem bízza el magát a pénteken mutatott tempóját követően, de reméli, hogy a legjobb helyekét harcolhatnak vasárnap.

McLaren: Nincs gyors megoldás a problémákra

Több időre lesz szüksége a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának ahhoz, hogy megoldja az MP4-28-as versenygép problémáit – a gárda sportigazgatója, Sam Michael elismerte, nem számítanak

Vettel hajszállal Alonso előtt Barcelonában

A címvédő Sebastian Vettel végzett az élen a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A második helyen Fernando Alonso, míg a harmadikon Mark Webber zárt.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!