június 2013 - Oldal 2 a 28-ből - F1VILÁG.HU

Month: június 2013

Button: Könnyű célpont voltam

Könnyű célpont volt a vasárnapi Brit Nagydíj utolsó köreiben a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki végül ismét képtelen volt a pontszerzésre.

Alonso egyik szeme sír, a másik nevet

Fernando Alonso öröme a Brit Nagydíjon megszerzett harmadik helye miatt nem teljes, ugyanis tudja, hogy a Ferrarinak nagyon gyorsan lépnie kell valamit, mert ha nem

A Pirelli értetlenül áll a defektek előtt

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta, hogy a Brit Nagydíjat beárnyékoló defektek okát egyelőre még vizsgálják, ugyanis korábban nem láttak ilyen jellegű meghibásodásokat.

Rosberg nyerte a kaotikus Brit Nagydíjat

Nico Rosberg fegyelmezett vezetést bemutatva nyert Silverstone-ban, ahol négy bal hátsó defekt árnyékolta be a futamot. Az utolsó öt kör, Sebastian Vettel kiesése után parádés

Lotus: Räikkönent nem lehet megvásárolni

A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier biztos benne, 2014-ben is Kimi Räikkönennel szállhatnak majd harcba a világbajnoki címért – a szakember szerint a finn

A McLaren már a jövő évre fókuszál

Ugyan mindent megtesznek azért, hogy javítsanak idei autójukon, a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatánál nem kergetnek illúziókat, pontosan tudják, az idei évben már nem lesz esélyük

Változik a rajtrács a Brit Nagydíjon

A Mercedes és a Red Bull duójának kivételével mindenki előrébbről vághat majd neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak, miután a rajtrács végére küldték az ötödik pozíciót

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. június
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!