2013.10.05., szombat, 18:36 - F1VILÁG.HU

Day: október 5, 2013

Nagy igazolásra készül a McLaren

A McLaren elhintette, hogy hamarosan bejelentésre kerül egy komoly technikai szakember érkezése, akitől azt várják, hogy visszatérjenek nyerő formájukhoz a Forma-1-ben.

Alonso: Határon vannak a gumik

Fernando Alonso kritikus szavakkal illette a Pirelli jelenlegi abroncsait, azonban hozzátette, hogy ez nem lehet kifogás a Ferrari borzalmasan gyenge formájára.

Grosjean: Elérhető volt az első sor

Romain Grosjean úgy gondolja, hogy elérhető lett volna számára az első sor a Koreai Nagydíjon, ugyanis meggyőződése, ha nem ront az egyik kanyarban, megverhette volna

Sauber: Nem szerződtetjük Barrichellót!

Biztosan nem versenyezhet a Sauber Forma-1-es csapatánál 2014-ben a sportág történetének legrutinosabb versenyzője, Rubens Barrichello – jelentette ki a hinwili gárda csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn.

Rosberg: Jó rajt után dobogósok lehetünk

Nico Rosberg a harmadik edzést leszámítva Koreában eddig elmaradt csapattársa, Lewis Hamilton teljesítményétől, és az időmérőn is alulmaradt vele szemben. A német pilóta a nyilatkozatában

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!