A Mercedes versenyzőit igencsak meglepte, hogy a sportfelügyelők nem küldték pályára a biztonsági autót a Német Nagydíj vége felé járva, mikor Adrian Sutil megpörgött a
Zsinórban harmadszor ért el dobogós helyezést idén a Williams pilótája, Valtteri Bottas, akinek a hajrában még arra is maradt ereje, hogy maga mögött tartsa a
Daniel Ricciardo is azok közé tartozott, akik eseménydús versenyzésükkel izgalmassá tették a Német Nagydíjat. Az ausztrál pilóta végül hatodik lett, de nyilatkozata alapján így is
Kimi Räikkönen elmondása szerint a Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval és Sebastian Vettellel történt ütközéséből adódó sérülések miatt nem tudott pontot szerezni a Német Nagydíjon.
Lewis Hamilton remek versenyt futott Hockenheimben, hiszen a 20. helyről a harmadikra jött fel, a leintés után azonban mégsem tűnt különösebben elégedettnek. A Mercedes világbajnoka