szeptember 2015 - F1VILÁG.HU

Month: szeptember 2015

Megkezdődött a Hungaroring felújtása

Két hónapja még Formula–1-es autók száguldottak itt, most munkagépek marják az aszfaltot – a héten elkezdődtek a felújítási munkálatok a Hungaroringen. Az újraaszfaltozás az első, de elengedhetetlen – sőt egyenesen

Pirelli: Katasztrófa lenne a Red Bull elvesztése

A Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery szerdán úgy nyilatkozott, fontolóra veszik jövőbeli Forma-1-es szereplésüket, amennyiben valóban úgy alakul, hogy a Red Bull és a Toro Rosso kivonul a királykategóriából.

Manor: Még nem kerül szóba Wehrlein szerződtetése

Szinte biztos, hogy 2016-ban a Mercedes motorjait használja majd a Forma-1-ben a királykategória sereghajtó csapata, a Manor, a pletykák szerint pedig nem kizárt, hogy emiatt a Mercedes-pártfogolt Pascal Wehrlein vezetheti

Hivatalos: Grosjean a Haas versenyzője lesz 2016-ban

Romain Grosjean lesz a Haas Forma-1-es csapatának egyik versenyzője 2016-ban – jelentette be az amerikai istálló magyar idő szerint kedden – a francia versenyző tehát az év végén elköszön a

Red Bull: Pofátlanság, amit a Ferrari művel velünk

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko a minap egy interjúban azt mondta, egyáltalán nem tetszik nekik, hogy a Ferrari jószerivel játszadozik velük a jövő évi motorbeszállítói megállapodás kapcsán.

A Red Bull korábban megegyezett a Mercedesszel?

A Mercedes vezérkara azt állítja, semmiféle megkeresést nem kaptak a Red Bull csapatától arra vonatkozólag, hogy használnák a német gyártó motorjait 2016-ban, Bernie Ecclestone azonban úgy tudja, a felek korábban

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2015. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!