A héten teljesítették első, négynapos tesztprogramjukat a Forma-1 csapatai, a látottak alapján pedig úgy tűnik, a Mercedes mellett a Ferrari várhatja a legmagabiztosabban a folytatást.
A japán gyártó komoly nehézségekkel találta szemben magát az első előszezoni teszten, az első napon ugyanis az olajtartállyal akadtak gondok, a második tesztnapon pedig komolyabb
Pascal Wehrlein elárulta, túltette már magát azon, hogy a Mercedes Forma-1-es csapata nem őt, hanem Valtteri Bottast választotta Nico Rosberg utódjául.
Nagyobb kihívást jelent a csapatváltás Valtteri Bottas számára, mint azt korábban gondolta – ezt ő maga árulta el azok után, hogy a Mercedesszel részt vett
Max Verstappen szerint előnyben lesz a Mercedes csapata az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, a Red Bull azonban képes lesz arra, hogy felzárkózzon a német istállóra.