Orosz Nagydíj

Ne maradj le! Ez történik az Orosz Nagydíj helyszínén, Szocsiban!

Day: május 12, 2018

Bottas: A versenytempónk is erős lesz

A Mercedes szempontjából tökéletes eredmény született az F1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén, és ezt szeretnék megtartani a versenyen is – Valtteri Bottas célja, hogy vasárnap minél

Hamilton: Kellett most ez a pole pozíció

Lewis Hamilton köszönetet mondott a Mercedes dolgozóinak azért, hogy az elmúlt hetekben keményen dolgoztak azért, hogy a barcelonai fejlesztésekkel visszatérjenek az élre.

Alonso először a Q3-ban, mégsem teljesen elégedett

A McLarenhez képest még „más ligában” versenyeznek a Forma-1 élcsapatai – ezt nyilatkozta Fernando Alonso, aki ennek ellenére idei legjobb időmérős eredményét produkálta Spanyolországban.

Mercedes: Visszatértünk!

A Mercedesek foglalják majd el a Spanyol Nagydíj első sorát a vasárnapi futamon – Niki Lauda boldogan nyilatkozott az időmérőt követően, és bízik benne, hogy

Vettel már a rajtnál megszorongatná a Mercedeseket

Nem sikerült sorozatban negyedszer is pole pozíciót szereznie Sebastian Vettelnek, a német azonban nem csalódott, elmondása szerint ugyanis a Ferrari versenytempója elég jó lehet a

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!