2021.01.12., kedd, 16:00 - F1VILÁG.HU

Day: január 12, 2021

F1: Az ezüstnyilak története – A Mercedes W01-es versenyautója

Remek videósorozatot indított YouTube-csatornáján a Mercedes Forma-1-es csapata: a német istálló 2010-ben tért vissza a száguldó cirkuszba gyári csapatként, most pedig néhány remek történet kíséretében mutatja be a brackley-i gyárban azóta elkészült versenyautókat! Íme az első ezüstnyíl, a W01-es!

Verstappen vs. Schumacher: Egykor játszótársak, idén már ellenfelek!

Gyerekkorukban együtt gokartoztak, idén viszont már egymás ellen versenyez a Forma-1-ben Max Verstappen és Mick Schumacher. Előbbi versenyző bizonyítottan a száguldó cirkusz egyik legnagyobb ígérete, de vajon az ifjú Schumacherre is fényes jövő vár? Verstappen szerint nem lesz könnyű dolga egykori játszópajtásának!

Hivatalos: Bahreinben kezdődik az F1-es világbajnokság!

A Forma-1 vezetősége kedden hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a koronavírus-járvány miatt módosít a 2021-es szezonra tervezett naptáron, a világbajnokság így március 28-án, Bahreinben rajtol. A tájékoztatás szerint halasztják az Ausztrál Nagydíjat, valamint a sanghaji versenyt is.

Alonso harmadszor is bajnok lehet?

Fernando Alonso pályafutása harmadik világbajnoki címét is megnyerheti a Forma-1-ben – ezt mondja honfitársa, Pedro de la Rosa.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!