május 2022 - Oldal 5 a 32-ből - F1VILÁG.HU

Month: május 2022

Perez: Már az első kanyarban is majdnem eldobtam

Sergio Perez szerint a Red Bullnál nem végeztek elég jó munkát a Monacói Nagydíj hétvégéjén a gumik felmelegítésével, ennek tudható be az időmérő végén történt balesete, valamint az is, hogy nem tudták tartani a lépést a Ferrarival.

Sainz úgy érzi, megint vele tolt ki a piros zászló

Carlos Sainz második helyével teljes a Ferrari első soros indulása a Monacói Nagydíjon, a spanyol azonban mégsem elégedett, hiszen rajta kívül álló okból nem fejezhette be utolsó körét.

A Red Bullnál elismerik, nem volt esélyük a pole-ra

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén képtelenek voltak tartani Charles Leclerc tempóját, így a rajtelsőségre nem volt esélyük szombaton.

Leclerc: Az utolsó köröm még jobb lett volna!

Charles Leclerc a Monacói Nagydíj mindhárom szakaszában a leggyorsabb időt autózta, így megérdemelten szerezte meg ismét az első rajthelyet hazai versenyére – a vasárnapja pedig már csak jobb lehet, mint egy évvel ezelőtt.

Leclerc újra pole-ban Monacóban, ezúttal ép Ferrarival

A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy balesettel ért véget a Monacói Nagydíj időmérő edzése, ezúttal viszont Sergio Pérez pördült meg az alagút bejáratánál, akibe aztán beleakadt Carlos Sainz is. Charles Leclerc leggyorsabb köre így már nem került veszélybe, az élről kezdheti meg hazai futamát.

Binotto: Aggaszt a megbízhatóság, de remélem, hogy a Red Bullt jobban!

Az előző évekhez képest idén szokatlanul magas a megbízhatósági okokból fakadó kiesések száma a Forma-1 közvetlen élmezőnyében. Mattia Binotto szerint a Ferrarinak sikerült megakadályoznia, hogy a barcelonaihoz hasonló meghibásodás felüsse a fejét a következő versenyeken.

Perez az élre juttatta a Red Bullt az időmérő előtt

A Ferrari és a Red Bull versenyzői folyamatosan váltották egymást a tabella élén a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzése során, végül pedig a bajnokságot vezető istálló mexikói versenyzője érte el a legjobb időt, századokkal a hazai sztár, Charles Leclerc előtt.

Horner: A bíróságon dőlhet el a bajnokság a költséglimit miatt

Bár még csak a 2022-es Forma-1-es szezon harmadánál jár a mezőny, az élcsapatok már biztosak benne, hogy az infláció üteme miatt lehetetlen lesz betartaniuk a költséglimitet. De mi történik, ha tömegesen lépik azt túl, és mi lesz a büntetés?

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!