Day: június 18, 2022

Verstappen esőben szerzett pole-t Alonso előtt

Nehéz időjárási körülmények között szárnyalt az első rajthelyig a Red Bull-lal Max Verstappen, miközben csapattársa a falban végezte, Fernando Alonso 40 évesen kvalifikált az első sorba, George Russell pedig túlvállalta magát a slick gumikkal a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén.

Hazaküldené a panaszkodó versenyzőket az AlphaTauri főnöke

Régen azt is szó nélkül viselték a Forma-1-es versenyzők, ha a pattogás kirázta a fogtömésüket, ehhez képest ma túl sok méltatlankodást hallani a nehezen vezethető autók miatt az AlphaTaurit irányító Franz Tost szerint.

Alonso az élen az esős utolsó edzésen, Vettel a 3. helyen

Esős, hűvös idő fogadta a Forma-1 csapatait szombaton, Kanadában, a leggyorsabb köridőt pedig a nehéz körülmények között Fernando Alonso futotta meg az időmérőt megelőző utolsó szabadedzésen. A második pozícióban Pierre Gasly, míg a harmadik helyen Sebastian Vettel zárt.

Leclerc a mezőny végéről rajtol Kanadában!

A mezőny végéről lesz kénytelen nekivágni a vasárnapi Kanadai Nagydíjnak a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc, a monacói versenyző autójába ugyanis egy teljesen új erőforrást szerelt csapata.

Esős időmérő várhat a Forma-1-re Kanadában

Esős időmérő várhat a Forma-1 mezőnyére magyar idő szerint szombaton este Montrealban – az utolsó szabadedzés előtt hűvös idő és vizes pálya fogadta a versenyzőket.

Gasly 2023-ban is az AlphaTaurinál marad

Az AlphaTauri Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost a Kanadai Nagydíj szombati sajtótájékoztatóján újságíróknak nyilatkozva megerősítette, Pierre Gasly biztosan náluk folytatja pályafutását 2023-ban.

Leclerc: A Ferrari nem érdemli meg, hogy így közbelépjen az FIA

Akárcsak riválisa, a világbajnoki címvédő Max Verstappen, Charles Leclerc sem tartja helyes lépésnek, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) intézkedéseket hoz a „delfinezés” leküzdése érdekében. A monacói szerint nem fair büntetni azokat a csapatokat, melyek a Mercedesszel ellentétben jól végezték a dolgukat.

Túl gyorsan dolgozott a Mercedes, többen gyanút fogtak

Három Forma-1-es istálló gyanakodni kezdett a Mercedesre, miután a csapat mindössze egyetlen nap alatt reagált az FIA legújabb technikai direktívájára, és szerelt fel a szabályoknak megfelelő merevítőt az autójára.

Sainz szerint nem is teljesít olyan rosszul a Ferrari

A spanyol Forma-1-es pilóta szerint csak nézőpont kérdése, hogy kudarcnak számít-e a Ferrari elmúlt hetekben látott formája. Szerinte emlékeznünk kell arra is, hol tartottak az utóbbi néhány év során.

Egy kanadai politikus képmutatónak nevezte Vettelt

Heves reakciót váltott ki a kanadai energiaügyi miniszterből Sebastian Vettel, aki a montreali versenyhétvégén egy környezetpusztító tevékenység, az olajhomok-kitermelése ellen kampányol.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2022. június
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!