2023.04.01., szombat, 12:21 - Oldal 2 a 3-ből - F1VILÁG.HU

Day: április 1, 2023

Albon parádéjával a Williams az üldözők legjobbja

Már az első két futamon is láthattuk jeleit annak, hogy a Williams elmozdult a mezőny sereghajtói közül, de az idei első igazán kimagasló teljesítmény az Ausztrál Nagydíj időmérőjén jött el a csapattól, amikor Alexander Albon a 8. helyre kvalifikálta az egyik autójukat.

Hamilton ugyanolyat akar rajtolni, mint legelső F1-es futamán

Bár az idei harmadik időmérőn is alulmaradt csapattársával szemben, Lewis Hamiltont rendkívül feltüzelte a Mercedes remek szombati melbourne-i szereplése, ami számára harmadik helyet eredményezett a vasárnapi rajtrácsra. A brit 16 évvel ezelőtti emlékekből merít erőt ahhoz, hogy holnap akár a győzelmet is elcsípje.

Leclerc önmagát és a csapatot is okolja, amiért csak 7. lett

Charles Leclerc szokásához híven elsősorban ismét önmagára mutogatott egy gyengébb eredmény, az Ausztrál Nagydíj időmérőjén elért hetedik helyezése miatt, ugyanakkor hozzátette, hogy a csapattól érkező rádiókommunikációval sem volt minden rendben, hiszen Carlos Sainz közvetlen közelségéből kellett megkezdenie utolsó gyorskörét.

Alonso: A Mercedes sosem volt olyan lassú, mint amilyennek mondja magát

Bár nem sikerült megismételnie a két héttel ezelőtti első rajtsoros eredményét, mégis a melbourne-i időmérős szereplését érzi idei legjobbjának Fernando Alonso. A spanyol a negyedik helyről várhatja a futamot, méghozzá a két Mercedes mögül, akiknek tempóján szemernyit sem lepődött meg.

Russell: A Mercedes fejlesztések nélkül javult ekkorát

Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének meglepetéscsapata a Mercedes volt, hiszen a szezon első két futamán küszködő és dobogót sem elérő csapat George Russell és Lewis Hamilton révén a 2. és a 3. rajthelyet szerezte meg a futamra – mindezt úgy, hogy az autóra a szezonnyitó óta nem kerültek fel új elemek. A fiatalabb brit elmagyarázza, hogyan volt mégis lehetséges a formajavulás.

Perez: Ezzel a hibával nagyon nehéz lesz versenyezni

A bajnokságban csapattársa mögött csak egyetlen pontos lemaradással álló Sergio Perez éveleji lendülete komoly csapást szenvedett az Ausztrál Nagydíj szombatján, hiszen egy nem részletezett technikai hiba miatt a mexikói egyetlen mért kört sem tudott futni az időmérőn, így a rajtrács legvégére került.

Verstappen a rajtrács élén, Perez a végén Melbourne-ben

Az Ausztrál Nagydíj sokáig izgalmasan alakuló időmérőjének csak a legvégén húzott elő egy igazán domináns köridőt Max Versappen, amivel első alkalommal szerzett pole-t Melbourne-ben a két Mercedest megelőzve. A mezőny végén is lesz azonban egy Red Bull, hiszen Sergio Perez a Q1-ben kicsúszott és nem tudta folytatni.

McLaren: Nincs kilépési záradék Norris szerződésében

Nincs kilépési záradék Lando Norris szerződésében – árulta el a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azok után, hogy egyre többet pletykálnak arról, a tehetséges versenyző elhagyhatja a patinás csapatot.

Ausztrál Nagydíj: A szombati események percről percre

Magyar idő szerint szombat hajnalban, az utolsó szabadedzéssel folytatódik a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj programja, majd következik az időmérő! Ne maradj le, kövesd az F1Világgal az eseményeket.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!