Jelentős fejlesztések zajlanak a Mercedes Forma-1-es csapatának brackley-i központjában – Toto Wolff azt mondja, a cél, hogy jobb munkakörnyezetet biztosítsanak alkalmazottaiknak.
Csapatfőnökként számos versenyzővel volt már dolga a Forma-1-ben, Christian Horner azonban most megnevezett olyan pilótákat, akik szerinte sokra vihették volna a száguldó cirkuszban.
Sajtójelentések szerint egy 40 millió fontos, azaz mintegy 17 milliárd forintos ajánlatot készül tenni Lewis Hamiltonnak 2024-re a Ferrari Forma-1-es csapata.
Hétvégén 107. alkalommal rendezik meg a legendás indianapolis 500 mérföldes futamot, ennek apropóján pedig Max Verstappent kérdezték meg arról, kipróbálná-e magát a világ egyik legnagyobb autóversenyén.
Négy egykori Forma-1-es versenyző részvételével zajlik majd az idei indianapolisi 500 mérföldes verseny, melynek időmérőjét a hétvégén tartották a legendás versenyhelyszínen.
Nem feltétlenül gondolkodik győzelemben az Aston Martin Forma-1-es csapata, bát kétségkívül lehetnek olyan helyszínek, ahol különösen erősek lehetnek Fernando Alonsóék.