Wolff: Hamilton az egyetlen, aki elismeri, ha hibázik
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton abszolút kiemelkedik a Forma-1 mezőnyéből, hiszen ellenfeleivel ellentétben elismeri, ha hibázik.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton abszolút kiemelkedik a Forma-1 mezőnyéből, hiszen ellenfeleivel ellentétben elismeri, ha hibázik.
Sokat kell tanulnia a múlt hétvégi Olasz Nagydíjból az Aston Martin Forma-1-es csapatának – mondja a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki csak a 9. helyen tudott célba érni Monzában.
Igazán kellemetlen helyzetbe került a közösségi médiában Carlos Sainz édesanyja, Reyes Vázquez de Castro, aki a Twitteren egy Charles Leclerc-t becsmérlő bejegyzést kedvelt.
Egyetlen csapat sem szegte meg a Forma-1 pénzügyi szabályait 2022-ben – derült ki a sportág irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által kedden közzétett jelentésből.
Remek hír a Forma-1 szempontjából az, hogy Lewis Hamilton további két évvel meghosszabbította szerződését a Mercedes csapatánál – ezt mondják a topcsapatok vezetői.
Egyáltalán nem zárkózik el Lando Norris szerződtetésétől a Red Bull Forma-1-es csapata, Christian Horner csapatfőnök ugyanakkor azt mondja, még nem érkezett el az ideje annak, hogy a 2025-ös szezonról gondolkodjanak.
Két fontos lépése van annak, hogy a Ferrari 2024-ben egy versenyképes, győzelemre esélyes autóval álljon elő a Forma-1-ben – mondja a csapatot irányító Fred Vasseur.
Durvának tartja Toto Wolff sportszerűtlen megnyilvánulását Max Verstappen múlt hétvégi sikere kapcsán a Forma-1 1996-os világbajnoka, Damon Hill.
Műtét vár a Mercedes Forma-1-es csapatfőnökére, Toto Wolffra, így az osztrák szakember nem lehet majd ott a szeptember végi Japán Nagydíjon.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Daniel Ricciardo várhatóan csak az október eleji, katari versenyhétvégén ülhet újra Forma-1-es versenyautóba.