december 2023 - F1VILÁG.HU

Month: december 2023

Russell: Teljesen megbízunk egymásban Hamiltonnal

A Mercedes versenyzői teljes mértékben megbíznak egymásban a kerék a kerék elleni csaták során — erről beszélt a német istálló ifjú pilótája, George Russell, aki az elmúlt idény során számos alkalommal keresztezte már csapattársa, Lewis Hamilton útját.

Nosztalgia: Amikor még voltak az F1-ben grid girlök

2018 óta nincsenek már rajtrácslányok a Forma-1-ben, pedig a csinos hölgyek évtizedeken keresztül látványos showelemei voltak a száguldó cirkusznak. Így, az év vége felé ideje egy kicsit nosztalgiázni.

Ez lesz a Forma-1-es program 2024-ben

A tervek szerint jövőre 24 helyszínre látogat majd el a Forma-1 mezőnye — az évad ezúttal is Bahreinben kezdődik, és ahogyan azt már jó pár éve megszokhattuk, Abu Dhabiban zárul majd.

Rangos kitüntetést kapott Ron Dennis és Christian Horner

Lovaggá ütötte III. Károly brit király a McLaren egykori Forma-1-es csapatfőnökét, Ron Dennist, miközben a Red Bull csapatát irányító Christian Horner a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki kitüntetését vehette át.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Russell: Teljesen megbízunk egymásban Hamiltonnal
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Bahreini Nagydíj: A versenynap eseményei élőben
Leclerc nagyon bízik a Ferrari versenytempójában
Jól fizet a fogadóiroda Leclerc és Russell győzelmére (X)
Az elszúrt időmérő után erős versenyt remél Perez
forma-1 rajt 2024

MEGJELENT!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!