Számos különböző “végleges” rajtrács kering a világhálón, azonban az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a pontos, és valóban végleges rajtfelállást majd csak a verseny napján, vasárnap délelőtt teszi közzé, így addig találgatni kell.

Azt követően, hogy a sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy az összes versenyzőt megbüntetik, aki a sárga jelzést figyelmen kívül hagyva, gázelvétel nélkül teljesítette utolsó mért körét az időmérő második etapjának végén, teljesen felborult a rajtrács képe.
Összesen öt pilóta (Jenson Button, Rubens Barrichello, Fernando Alonso, Adrian Sutil, és Sebastien Buemi) kapott öt helyes rajtbüntetést, ám abszolút nem mindegy, hogy milyen sorrendben sorolják őket hátra, ezért is kering többféle verzió a nagyvilágban.
A szabály azt mondja ki, hogy a szabálysértések időrendi sorrendjében szabják ki a versenyzőkre a rajtrács büntetéseket, ami ebben az esetben nem teljesen egyértelmű.
Azt viszont már most tudni lehet, hogy Mark Webber és Timo Glock (feltéve, ha rajthoz tud állni) a boxutcából kezdheti meg a futamot, mert mindkét versenyző új kasztnit fog használni.
Vitantonio Liuzzi már korábban kapott egy öt helyes rajtbüntetést egy váltócsere miatt, míg a McLaren finn pilótája, Heikki Kovalainen is ugyanilyen büntetésben részesült.