A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az első gumik szokatlan karakterisztikája a legfőbb oka annak, hogy Michael Schumacher képtelen felvenni a ritmust visszatérő évében, és eddig messze a várakozásokon alul teljesít az idei szezonban.
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az első gumik szokatlan karakterisztikája a legfőbb oka annak, hogy Michael Schumacher képtelen felvenni a ritmust visszatérő évében, és eddig messze a várakozásokon alul teljesít az idei szezonban.
Bár mindenki csodát várt tőle, a hétszeres világbajnok csak szenved, amit az is jól bizonyít, hogy a szezon első felében fele annyi pontot sikerült szereznie, mint csapattársának, Nico Rosbergnek.
Brawn – aki jól ismeri Schumachert, hiszen a Benettonnál és a Ferrarinál is együtt dolgoztak – elmondta, hogy a német versenyző nem felejtett el vezetni három éves kihagyása közben, arról van szó, hogy egyszerűen nem fekszenek neki a Bridgestone szokatlan első gumijai.
„Úgy gondolom, hogy igen különösek az első abroncsok, nem úgy viselkednek, mint azt az ember elsőre várná tőlük” – mondta a szakember.
„Nagyon gyorsan telítődnek, már ami a tapadást illeti, és azzal van a probléma, hogy nem tudjuk ebben az állapotban tartani őket. Nem értettük még meg, hogy miként tudnánk a legjobban használni az abroncsokat.”
„Az egyik legnagyobb fejtörést az első gumi okozta számunkra az idén, mert megváltoztak a keverékek. Mi pedig nem tudunk úrrá lenni a helyzeten. Szerintem Nico, mivel részese volt a gumik változásának, nagyon képzett, és tehetséges az abroncsok használatában.”
„Michael pedig szerintem még nem igazán találta meg a módját annak, hogy miként hozza ki a maximumot ezekből az abroncsokból. Az olyan pályákon, ahol a gumik rendben vannak, remekül megy, ám az ilyen pályákon nehéz helyzetben találja magát.”
„Továbbá azt gondolom, hogy ezek a gumik nem az agresszív versenyzési stílusra vannak tervezve. Michael tehetsége pedig éppen akkor jön ki, mikor egy agresszívan vezethető autóban ülhet, ami a stabilitás határán mozog, és ott kell irányítás alatt tartani.”
„Nem hiszem, hogy ezek a gumik jutalmaznák ezt a hozzáállást, szóval nagyon érdekes lesz megnézni, hogy miként alakul a következő év, mikor a Bridgestone helyett a Pirelli lesz a hivatalos gumiszállító a Forma-1-ben.”
Brawn bízik abban, hogy az olasz cégóriás abroncsai jobban fognak feküdni Schumachernek, aki a jövő évben már régi önmagát fogja mutatni.
„Az idén használt első abroncsok karakterisztikája igencsak szokatlan, mind a konstrukció mind pedig a keverékek szempontjából, ugyanis hiába terheled jobban, nem lesz nagyobb a tapadása, ami nem szokványos” – magyarázta a szakember.