F1 2017: Időpontok, helyszínek, tudnivalók - F1VILÁG.HU

F1 2017: Időpontok, helyszínek, tudnivalók

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Néhány hét múlva felébred téli álmából a Forma-1, hiszen az autóbemutatók után a spanyolországi Barcelonában végre felbőgnek a motorok, és megkezdődik a hivatalos felkészülés a 2017-es idényre.


Néhány hét múlva felébred téli álmából a Forma-1, hiszen az autóbemutatók után a spanyolországi Barcelonában végre felbőgnek a motorok, és megkezdődik a hivatalos felkészülés a 2017-es idényre.

Éppen ezért úgy gondoltuk, összeszedjük a legfontosabb tudnivalókat az előttünk álló idénnyel kapcsolatban, kezdve az autóbemutatók időpontjaival és helyszíneivel, a tesztidőpontokon át egészen a versenynaptárig, illetve a csapatok felállásáig.

A jelenlegi információk alapján az autóbemutatók sorát a Renault csapata nyitja majd február 21-én. Sűrű hete lesz az F1-es rajongónak, hiszen rögtön a következő napon lehull a lepel a Force India és a Sauber versenygépeiről is, majd 23-án bemutatót tart a világbajnok Mercedes.

1

A péntek ígérkezik a legizgalmasabbnak, hiszen a száguldó cirkusz két legpatinásabb csapata, a Ferrari és a McLaren ugyanazon a napon, február 24-én mutatja be vadonatúj modelljét a nagyközönségnek.

Az első előszezoni tesztet megelőző hétvége sem telik majd unalmasan: a Haas csapata február 25-én, Barcelonában már pályára is viszi új autóját, melyről az első fotókat a tervek szerint február 26-án láthatjuk majd. Ezen a napon bemutatózik a Toro Rosso csapata is.

F1-es autóbemutatók – 2017
Időpont Csapat Kódnév Helyszín
2017. február 21.    Renault  R.S.17  London
2017. február 22.    Force India VJM10 Silverstone
2017. február 22.    Sauber C36 Barcelona 
2017. február 23.    Mercedes W08 Silverstone 
2017. február 24.    Ferrari SF17-JB Maranello
2017. február 24.    McLaren MCL32 Woking
2017. február 26.    Haas VF-17 Barcelona 
2017. február 26.    Toro Rosso STR12 Barcelona 
     Red Bull    
     Williams    

Az első előszezoni tesztek február 27-én kezdődnek majd. Idén is két, egyenként négynapos gyakorlást bonyolítanak le az idényt megelőzően. Természetesen szezon közben is lesznek majd tesztek: dörzsölhetjük a tenyerünket, hiszen a királykategória mezőnye ezúttal a Magyar Nagydíj után is gyakorol majd a Hungaroringen.

 

Hirdetés

Forma-1-es tesztek 2017-ben
Időpont Helyszín
február 27. – március 2.  Circuit de Barcelona-Catalunya 
március 7-10.  Circuit de Barcelona-Catalunya 
április 18-19.  Bahrain International Circuit 
augusztus 1-2.  Hungaroring 
november 28-29.  Yas Marina Circuit

3

Mivel a Német Nagydíjat idén nem rendezik meg, idén 20 versenyből áll majd a Forma-1-es naptár. A szezon március 26-án rajtol majd az Ausztrál Nagydíjjal, és november 26-án zárul Abu Dhabiban. A Magyar Nagydíjat július 28-30. között rendezik Mogyoródon.

 

Versenynaptár – 2017
Időpont Verseny Helyszín
 március 24-26.  Ausztrál GP  Melbourne
  április 7-9.  Kínai GP Sanghaj
  április 14-16.  Bahreini GP  Bahrein
  április 28-30.  Orosz GP Szocsi
 május 12-14.  Spanyol GP Barcelona
  május 26-28.  Monacói GP  Monte-Carlo
  június 9-11.  Kanadai GP Montreal
  június 23-25.  Azerbajdzsáni GP Baku
  július 7-9.  Osztrák GP  Spielberg
  július 14-16.  Brit GP  Silverstone
  július 28-30.  Magyar GP  Mogyoród
  augusztus 25-27.  Belga GP  Spa-Francorchamps
  szeptember 1-3.  Olasz GP  Monza
 szeptember 15-17.  Szingapúri GP  Szingapúr
  szeptember 29. – október 1.  Maláj GP  Szepang
  október 6-8.  Japán GP Szuzuka
  október 20-22.  Amerikai GP  Austin
  október 27-29.  Mexikói GP  Mexikóváros
  november 10-12.  Brazil GP  Sao Paulo
  november 24-26.  Abu Dhabi GP  Abu Dhabi

2017-ben mindössze 2 újonca lesz a Forma-1 mezőnyének – sőt, kettejük közül valójában csupán Lance Stroll számít annak, a McLaren ifjú tehetsége, Stoffel Vandoorne ugyanis tavaly, a Bahreini Nagydíjon már rajthoz állhatott a királykategóriában.

4

A legnagyobb változás kétségkívül a Mercedes csapatánál figyelhető meg: a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása után Lewis Hamilton csapattársa idén a Williamstől érkező Valtteri Bottas lesz. De csapatot váltott Nico Hülkenberg is, aki idén már a Renault gyári csapatát erősíti, míg Kevin Magnussen a Haasnál folytatja F1-es pályafutását.

 

Csapat Versenyző Versenyző
Mercedes Lewis Hamilton #44 Valtteri Bottas #77
Red Bull Daniel Ricciardo #3 Max Verstappen #33
Ferrari Sebastian Vettel #5 Kimi Räikkönen #7
Force India Sergio Perez #11 Esteban Ocon #31
Williams Felipe Massa #19 Lance Stroll #18
McLaren Fernando Alonso #14 Stoffel Vandoorne #2
Toro Rosso Carlos Sainz #55 Daniil Kvyat #26
Haas Romain Grosjean #8 Kevin Magnussen #20
Renault Nico Hülkenberg #27 Jolyon Palmer #30
Sauber Marcus Ericsson #9 Pascal Wehrlein #94

A 2017-es F1-es mezőny részletesen!

 

Kövesse az F1Világot a Facebookon is:

 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!