Hírek Archives - Oldal 4 a 4899-ből - F1VILÁG.HU

Kategória: Hírek

Hivatalos: Alonso marad az Aston Martinnál!

Marad az Aston Martin Forma-1-es csapatánál Fernando Alonso, aki egy több évre szóló szerződéssel kötelezte el magát a brit csapat mellett – jelentették be csütörtökön.

A Mercedes elárulta, mivel küszködött annyira Hamilton Japánban

Kiábrándító hétvégét teljesített legutóbb, Japánban a Mercedes csapata, és különösen a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak volta problémái. Az istálló mérnökigazgatója, Andrew Shovlin most elárulta, mivel küszködött a brit pilóta Szuzukában.

Verstappen szerint a városi pályákon idén is bajban lehetnek

A Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen azt reméli, csapatának az idei szezonra sikerült előrelépéseket tenniük az utcai helyszínek esetében, ennek ellenére arra számít, a városi pályák nehezebben alakulatnak számukra továbbra is.

Sainz szerint sem jó ötlet sprinthétvégét tartani Kínában

Nagy kihívást jelent majd a Forma-1 mezőnye számára a jövő hétvégi Kínai Nagydíj, hiszen 2019 óta nem szerepelt Sanghajban a száguldó cirkusz, ráadásul az évad első sprintfutamos nagydíját rendezik itt. Carlos Sainz azt mondja, ez talán nem a legbölcsebb dolog.

Wolff elárulta, ki a legesélyesebb Hamilton ülésére

Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke nem akarja elsietni a döntést, hogy ki legyen Lewis Hamilton utódja a 2025-ös szezontól kezdve, megnevezte azonban azt a pilótát, aki a legnagyobb eséllyel pályázik jelenleg a csapat ülésére.

Itt a cáfolat: Nem eladó az Alpine F1-es csapata

Nem eladó az Alpine Forma-1-es csapata — jelentette ki a francia istálló szóvivője azt követően, hogy a gyenge idénykezdet után a Renault fontolgatja, hogy túlad az enstone-i együttesen.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!