Magazin Archives - Oldal 4 a 19-ből - F1VILÁG.HU

Kategória: Magazin

Sainz pizsamában írt alá a Ferrarihoz

Pizsamában írta alá szerződését a Ferrari Forma-1-es csapatával még tavaly Carlos Sainz. A spanyol pilóta büszke arra, hogy a patinás istállóért, mindemellett pedig Olaszországért versenyezhet a száguldó cirkuszban, ám azt elismeri, egyelőre még szokja és tanulja az új környezetet.

Robin Räikkönen az F1-ben? Erről is kérdezték a „Jégembert”!

A versenyek számát tekintve abszolút rekordernek számít ma a Forma-1-ben Kimi Räikkönen. A finn pilóta 341 versenyen állt rajthoz, és nem kizárt, hogy az idei az utolsó szezonja a királykategóriában. Fia, Robin is érdeklődik a versenyzés iránt, így nem kizárt, hogy a jövőben újra találkozhatunk a Räikkönen névvel a királykategóriában.

Räikkönen szülei házára költötte első versenyzői fizetését

2001-ben debütált a Forma-1-ben, jelenleg pedig a száguldó cirkusz történetének legtapasztaltabb versenyzőjeként még mindig itt van a mezőnyben Kimi Räikkönen. A „Jégember” 2007-ben világbajnok lett a Ferrarival, 21 versenyt nyert meg, és bár a győzelmekért most nem harcolhat, még mindig élvezi a versenyzést.

Verstappen: Remélem, hogy majd a 30-as éveimben leszek csúcsformában!

A Red Bull Forma-1-es csapatának világbajnoki éllovasa, Max Verstappen azt reméli, közel sincs még csúcsformában, és az évek előrehaladtával egyre jobb és jobb versenyzővé válik majd. A holland pilóta a Stájer Nagydíjon újabb győzelmet szerzett, Spielbergben pedig hosszasan beszélt idei ellenfeléről, Lewis Hamiltonról, valamint arról, miben más az idei szezon a korábbiakhoz képest.

Senna tesztelt, mindenkit lehengerelt – és nem kellett szinte senkinek

A háromszoros világbajnok brazil pilóta 1983-ban (újoncjelöltként) csúcsistállóknál tesztelhetett, de végül a Brabham, a McLaren és a Williams sem tartott igényt a szolgálataira. Miután azonban a kiscsapat Toleman színeiben is megmutatta tehetségét, onnantól a legnagyobb gárdák versengtek érte.

Világbajnokok és nagy ígéretek, akik leégtek a Ferrarinál

A Ferrari az utóbbi három évtizedben (eltekintve Michael Schumacher 2000 és 2005 közötti vb-címeitől) nem tudott tartós hegemóniát kiépíteni a Forma–1-ben. Pedig igyekezett világbajnokokat és a legnagyobb tehetségeket az autóiba ültetni, akik közül a legtöbben végül nem önszántukból, és derékba tört karrierrel távoztak az olasz istállótól.

A szezon, amikor Adrian Newey lapátra került

Adrian Newey a Red Bullnál idén ismét bizonyítja, hogy alighanem ő a jelenlegi F1 legjobb tervezőmérnöke. Nem akad csapat, amely ne tartana szívesen igényt a munkájára, ezért is meglepő, hogy volt egy istálló, amely szívfájdalom nélkül vált meg a brit zsenitől.

A McLaren direkt rontotta el a sztárpilótája szezonját?

Az IndyCarban bajnoki címet szerző és a teszteken jól teljesítő Michael Andretti csúnyán leégett Senna csapattársaként a Forma–1-ben. Szabotázs történt, vagy egyszerűen csak kevés volt ide az amerikai? Mindig születnek újabb és újabb magyarázatok.

Útmutató a 2021-es F1-es szezonhoz!

Minden idők leghosszabb, legtöbb versenyből áll Forma-1-es idénye vár ránk 2021-ben, egy olyan technikai éra lezárása, melyet végigdominált a Mercedes csapata. De vajon milyen szezon vár ránk? Ebben a cikkben azokat a dolgokat vesszük górcső alá, melyekre mindenképpen érdemes lesz majd odafigyelni.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!