Alfa Romeo: A Ferrari ledolgozza a motorhátrány jelentős részét - F1VILÁG.HU

Alfa Romeo: A Ferrari ledolgozza a motorhátrány jelentős részét

HIRDETÉS
Az Alfa Romeo Forma-1-es csapatát irányító Frederic Vasseur szerint motorpartnerük, a Ferrari idén jelentősen jobb teljesítményt fog majd nyújtani, mint 2020-ban.
Alfa Romeo C41 launch, 2021

A maranellóiak kiábrándító formát nyújtottak az elmúlt idényben, ennek főként az volt az oka, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorításai miatt már nem tudták úgy használni V6-os erőforrásukat, mint korábban.

Ennek eredményeképp a Ferrari motorja volt a leggyengébb a mezőnyben, ami rányomta a bélyegét a partnercsapatok, a Haas és az Alfa Romeo teljesítményére is.

Utóbbi istálló hétfőn mutatta be új, C41-es kódjelű autóját a közönségnek, melyben idén is Ferrari motorja dübörög majd. Az istálló csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint az olaszok idei, új erőforrásával már nem lesz annyir probléma.

„A Ferrarival való együttműködés szerintem nagyon jól halad” – mondta a szakember. „Volt egy komoly, hosszú meetingünk a tél folyamán, hogy átbeszéljük a tavalyi évet, amikor is talán nem végeztünk tökéletes munkát.”

„De jó úton járunk. Azt gondolom, ami őket illeti, a tavalyi lemaradásuk nagy részét visszanyerik majd, az együttműködés pedig egyre jobb és jobb.”

„Nem fogunk átvenni semmit az ő autójukról, talán egy-két elemet, de sokkal többet nem. De azt gondolom, nem is ez a legfontosabb része az együttműködésnek. A legfontosabb, hogy tanuljunk egymástól. A szabályok keretében ezzel kell játszanunk, és a tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!