2014-ben jöhet a New Jersey-i Nagydíj - F1VILÁG.HU

2014-ben jöhet a New Jersey-i Nagydíj

HIRDETÉS

2014-ben már tényleg bemutatkozhat a Forma-1-ben New Jersey – legalábbis ezt állítják a verseny rendezői, akik jelenleg is gőzerővel dolgoznak az utcai versenypálya felépítésén.


2014-ben már tényleg bemutatkozhat a Forma-1-ben New Jersey – legalábbis ezt állítják a verseny rendezői, akik jelenleg is gőzerővel dolgoznak az utcai versenypálya felépítésén.

A Forma-1 mezőnye az eredeti tervek szerint már idén ellátogatott volna New Jersey-be, a szervezők azonban végül azt közölték a királykategória kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, hogy nem tudják tartani a határidőket. Az üzletember ezt követően úgy döntött, egy évvel elhalasztja a versenyt, amely 2014-ben végre megrendezésre kerülhet.

„Ismét folynak az építkezések” – mondta Leo Hindery Jr, a verseny promótere.

„Megkaptuk azokat az engedélyeket, amiket ősszel még nem, és 2014 közepére elkészülünk majd Bernie [Ecclestone] támogatásával.”

A szakember hozzátette, a Forma-1 teljhatalmú ura nagyon jól tette, hogy egy évvel elhalasztotta a verseny megrendezését.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!