2017-ben már a Force Indiánál versenyezne Celis Jr. - F1VILÁG.HU

2017-ben már a Force Indiánál versenyezne Celis Jr.

HIRDETÉS

Jövőre még a Force India fejlesztőversenyzőjeként kap feladatokat, 2017-től azonban már versenyezne is az istálló színeiben Alfonso Celis Jr.


Jövőre még a Force India fejlesztőversenyzőjeként kap feladatokat, 2017-től azonban már versenyezne is az istálló színeiben Alfonso Celis Jr.

A mexikói tehetség idén a GP3-ban és a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályában is versenyzett, jövőre azonban csak utóbbi sorozatban folytatja, F1-es szerepköre ugyanis nem tesz lehetővé több versenyzést.

Celis fejlesztőversenyzőként rengeteget dolgozik majd a Force India szimulátorában, és várhatóan a versenyhelyszínekre is elutazik majd a csapattal.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthettük ezt” – mondta a 19 éves versenyző.

„Majdnem az évad eleje óta egyeztettünk már. És aztán elkezdtem dolgozni velük, főleg a szimulátorban, ami után eldöntötték, hogy képes vagyok betölteni a fejlesztőversenyzői szerepkört 2016-ban.”

Celis azt mondja, reméli, hogy 2017-ben esélye lesz arra, hogy harcba szálljon a csapat egyik versenyzői üléséért is.

„Ha jól teljesítek, 2017-ben akár a csapat versenyzője is lehetek majd” – mondta.

A Force Indiával kötött megállapodás részeként egyébként Celis az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten is részt vesz majd, sőt, 2016-ban összesen hét szabadedzésen is autóba ülhet.

„Dolgoztam már a csapattal a szimulátorban, de nem az aktuális pályán, szóval izgatottan várom már Abu Dhabit.”

Hirdetés

„A versenyhétvégén lehetőségem lesz arra, hogy részt vegyek a különféle értekezleteken, a pályabejáráson, és érintett leszek a hétvégére való felkészülésben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!