A Forma-1-ben történt idei változtatások pozitív hatással voltak a nézők számát tekintve – árulta el az F1 tulajdonosa, a Liberty Media ügyvezetője.
Amikor a Liberty Media átvette Bernie Ecclestone-tól a Forma-1 feletti „uralmat”, azonnal kijelentették, hogy nagy változásokat szeretnének véghezvinni a sportban.
A televíziós közvetítésekben, valamint a közösségi médiában is észrevehetőek a változások: többek között megengedték a csapatoknak, pilótáknak azt is, hogy videókat tegyenek közzé a facebookon, Twitteren, vagy Instragramon.
„A versenyzőket, csapatokat, promótereket buzdítottuk a közösségi média használatára, ami három-négyszeres növekedést eredményezett a megosztott videók elterjedésében” – nyilatkozta Chase Carey, a Liberty Media ügyvezetője.
Carey hozzátette, úgy tűnik, eddig minden erőfeszítésük eredményes volt, ugyanis az első versenyek alapján az idei nézőszám emelkedett a tavalyihoz képest.
„Még sokat kell dolgoznunk, de jó szezonkezdetünk volt, növekedett a tv nézők száma, valamint a közösségi médiában való részvétel is” – folytatta.
„Olyan eszközöket is használunk, amelyek korábban nem léteztek: kutatásokat, adatbázisokat, digitális platformokat, marketing lehetőségeket, hogy rálátást és információt szerezzünk annak érdekében, hogy mélyítsük a rajongói bázisunkat szerte a világon.”