2017-től zárt pilótafülkét akarnak az F1-es versenyzők

Legkésőbb 2017-ben zárt pilótafülkét szeretnének a Forma-1-ben a száguldó cirkusz versenyzői.


Legkésőbb 2017-ben zárt pilótafülkét szeretnének a Forma-1-ben a száguldó cirkusz versenyzői.

Jules Bianchi tragikus 2014-es balesete után ismét elkezdtek foglalkozni a zárt pilótafülkék ötletével, Justin Wilson tavalyi, IndyCarban elszenvedett tragédiája után pedig egyre sürgetőbbé vált a kérdés.

A Forma-1-es versenyzők érdekeit védő GPDA nevű szervezet arra szólított fel, legkésőbb 2017-ben vezessék be a zárt pilótafülkéket a száguldó cirkuszban.

„Nyilvánvalóan strukturális változtatásokra van szükség a kasztnit illetően, de az egyéves átfutási idő mellett nem találok egyetlen olyan technikai szakembert sem, aki az efféle biztonsági intézkedések ellen szólna, főleg a nyíltkerekes versenyzésben nemrég látott hatalmas balesetek után, melyekben a versenyzők feje sérült meg” – mondta Alexander Wurz, a GPDA elnöke.

„Szóval minden versenyző, és én magam is reméljük, hogy az extra fejvédő bevezetése csupán formalitás.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) néhány éve már komoly kutatásokat végez a zárt pilótafülkék megvalósításához.

„Az FIA által végzett kutatások rettentő alaposak voltak, világosan körvonalazódott belőlük az egyik megoldás” – mondja Wurz.

„A versenyzők most úgy vélik, legkésőbb 2017-ig meg kell valósítani az extra védelmet.”

A BBC értesülései szerint a Forma-1 technikai vezetői pénteken vitatják majd meg a zárt pilótafülke bevezetését.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS