Friss hírek

2023-ra ugyanolyanok lesznek a Forma-1-es autók?

A 2023-as idényben már nagyon hasonlóan fognak kinézni a Forma-1-es versenyautók – véli a Ferrari versenyigazgatója, Laurent Mekies.

A száguldó cirkuszban idén új technikai szabályokat vezetnek be, mindez pedig azt jelenti, hogy az F1-es versenyautók gyökeres változásokon mennek keresztül.

Habár a csapatoknak elég szigorú keretek között kell dolgozniuk, jó eséllyel látunk majd különböző megoldásokat a 2022-es idényben. Mivel azonban a mezőny tagjai a szezon során mindent megtesznek majd azért, hogy a legjobb megoldásokat lelessék ellenfeleik autóiról.

Hirdetés
 

Mindez pedig azt eredményezi majd, hogy a 2023-as versenygépek már nagyon hasonlóan fognak kinézni.

„Határozottan kisebb a mozgásterünk. Izgatottak vagyunk, hiszen teljesen más lesz, mint 2021-ben. De hogy mennyire fognak különbözni egymástól az autók? Azt majd meglátjuk!” – mondta a Ferrari versenyigazgatója.

Laurent Mekies hozzátette: „Azt gondolom, kezdetben elegendő eltérést látunk majd. Első ránézésre azt mondjuk majd, ’oké, ez nem olyan rossz’.”

„De aztán mindannyiunknak fel kell tennünk majd a kérdést magunknak 6 hónap után, de leginkább az első év után, hogy ha újragyártjuk az autóinkat 2023-ra, akkor mindannyiunké pontosan ugyanúgy fog kinézni?”

„Nem azt mondom, hogy ez még nem elég. Csupán azt, hogy vessünk rá egy pillantást – beleértve a médiát is – 2023 elején, hogy lássuk, elegendőek-e a különbségek, és van-e lehetőségük a csapatoknak, hogy más megoldásokhoz nyúljanak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!