2025-ben már nem lehetnek kifogások, győznie kell a McLarennek a Forma-1-ben! - F1VILÁG.HU

2025-ben már nem lehetnek kifogások, győznie kell a McLarennek a Forma-1-ben!

HIRDETÉS
Idén még nem fog a világbajnoki címért harcolnia Forma-1-ben a McLaren csapata, az istálló vezérigazgatója, Zak Brown azonban azt mondja, 2025-ben már nem lesznek kifogásaik, vissza kell térniük a győztesek útjára.
Lando Norris, McLaren MCL36 from above

A McLaren utoljára 2008-ban hódította el a világbajnoki címet Lewis Hamilton révén, a hibrid érában pedig rendkívül nehéz szezonokat teljesített. Az elmúlt években újra szövetségre léptek a Mercedesszel, és szemmel látható, hogy a wokingi istálló folyamatos fejlődésen megy keresztül.

A csapat igyekszik javítani a rendelkezésére álló infrastruktúrán is, 2024-ben pedig már vadonatúj szélcsatornájában folytathatja a munkát. Zak Brown azt mondja, 2025-ben már nem lehetnek kifogásaik, győzniük kell a Forma-1-ben. 

„2023-ban még nem leszünk bajnokesélyesek, de 2024-től kezdve már szeretnék a dobogók, győzelmek és bajnoki címek ajtaján kopogtatni” – mondta a szakember a RacingNews365.com című internetes portálnak adott exkluzív interjújában.

„A technológiai infrastruktúránk miatt még nem fogunk minden előnyt élvezni 2024-ben, hiszen az új szélcsatorna csak az év közepétől lesz aktív – ez pedig azt jelenti, hogy a ’24-es autónk fejlesztését régebbi technológiával kezdjük, és közben állunk majd át az újra. Szóval valójában 2025-ben harcolhatunk majd igazán, és megvan mindenünk, ami ehhez szükséges. Nem lesznek már kifogások.”

Brown 2018-ban lett a McLaren vezérigazgatója, elmondása szerint pedig a csapat azóta elképesztő fejlődésen ment keresztül minden szinten. Éppen ezért nem kételkedik abban, hogy hamarosan újra sikeresek lesznek a száguldó cirkuszban.

„Ha azt nézem, hogy hol volt a McLaren az elmúlt 5 évben, akkor nyilvánvalóan az ember folyamatos fejlődést szeretett volna látni. Amikor elkezdtük ezt az utat, engem pedig vezérigazgatónak neveztek ki, a valaha volt legrosszabb évünket teljesítettük 2017-ben. Nem voltak szponzoraink, komoly financiális gondokkal küszködtünk, jelentős morális problémákkal – egy egyszerű Forma-1-es csapat voltunk.”

„Most viszont már egy versenyképes F1-es csapat vagyunk, mely 9 alkalommal ért el dobogós eredményt 2019 óta, nyertünk egy futamot, volt egy pole-unk, és majdnem egy második győzelmünk is. Az autón pedig lenyűgöző brandek jelennek meg.”

„Az elmúlt 5 év sikerei pedig nagyszerű alapot építettek a következő 5 évhez minden sorozatban, ahol jelen vagyunk, és minden évben bajnokesélyesek lehetünk. A Forma-1-ben ettől még pár évnyi távolságra vagyunk, de szerintem oda fogunk érni. Ott vagyunk az IndyCarban, a Forma-E-ben, az Extreme E-ben, és a Forma-1-ben is oda fogunk jutni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!