5 dolog, amire érdemes lesz odafigyelni a Bahreini Nagydíjon - F1VILÁG.HU

5 dolog, amire érdemes lesz odafigyelni a Bahreini Nagydíjon

HIRDETÉS
Fotó: Bahrain GP

Vasárnap, magyar idő szerint kora este tartják a 2018-as Forma-1-es idény második versenyét, a Bahreini Nagydíjat. Ezúttal is összeszedtük, hogy mi az, amire mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a futam során.

A pole pozíciót a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel szerezte meg, a Ferrari sikerét pedig Kimi Räikkönen tette teljessé a 2. rajthellyel. A Ferrarinak abszolút fekszenek a bahreini forró körülmények, miközben a Mercedes ezúttal is szenved – Lewis Hamilton ráadásul váltócsere miatt csak a 9. pozícióból startolhat.


Három csapat megy rá a győzelemre

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff már a szombati időmérő edzés után úgy nyilatkozott, szerinte nincs ellenszer a Ferrari ellen Bahreinben – szerinte a „Ferrari-vonat” könnyedén ellép majd az élen.

A pénteki szabadedzéseken látott hosszú etapos teljesítmények mégis azt sugallják, nem lesz sétagalopp a mai verseny az olaszok számára. Nem feltétlenül a Mercedes, hanem a Red Bull tempója miatt, mely igazán meggyőzőnek mutatkozott a szabadedzéseken. Más kérdés, hogy az osztrák istálló leginkább Daniel Ricciardóra támaszkodhat ma, hiszen Max Verstappen a tegnapi időmérőn összetörte autóját, így csak jóval hátrébbról rajtolhat.

Fotó: Red Bull Racing

Ricciardo viszont ott van a két Ferrari, illetve Valtteri Bottas mögött, így a Ferrari és a Mercedes mellett a Red Bull is beleszólhat az élen zajló küzdelembe, és akár a győzelemért is harcba szállhat.


Hamilton és Verstappen hátulról

Mindig hozzátesz a versenyek izgalmához az, ha egy élmenőnek számító pilóta ilyen vagy olyan okokból hátrébbról vág neki a küzdelmeknek. Bár az érintettek valószínűleg nem feltétlenül értenek egyet ezzel, pártatlan szurkolóként most abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy Lewis Hamilton a 9., Max Verstappen pedig csak a 15. helyről vág neki a délutáni versenynek.

Hamilton már az időmérő előtt tisztában volt 5 rajthelyes büntetésével, ennek fényében pedig még inkább meglepő, hogy csak a 4. legjobb idővel abszolválta a kvalifikációt. A címvédőnek gyors felzárkózást kell produkálnia, ha harcolni akar a dobogós helyekért.

Hirdetés

Aki pedig kétségkívül mindent belead majd a felzárkózásba, az Max Verstappen – ismerve habitusát, illetve előzésre való hajlamát. Neki sem lesz könnyű dolga, hiszen közvetlenül előtte a két McLaren sorakozik a rajtrácson – ráadásul Fernando Alonsóék ugyanazt a Renault-motort használják, mint a Red Bull Racing.


Vettel vagy Räikkönen?

Kimi Räikkönen már az évadnyitón, Ausztráliában, illetve a bahreini hétvége során is remek tempót diktált, ám valahogy nem sikerült a maximumot kihoznia teljesítményéből. Melbourne-ben azért maradt alul Vettellel szemben, mert a virtuális biztonsági autós szakasz a németnek kedvezett, ráadásul Räikkönen panaszkodott is arra, hogy a csapat nem megfelelően kommunikálta felé csapattársa stratégiáját.

A szombati időmérőn 1 tizeddel maradt alul Vettellel szemben, és ezúttal sem volt elégedett a Ferrari által elvégzett munkával, panaszkodott ugyanis arra, hogy a mérnökök nem figyeltek kellőképpen arra, hogy ne forgalomba küldjék ki az utolsó, mindent eldöntő szakaszban.

Fotó: Bahrain GP

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Räikkönen szerződése idén lejár a Ferrarinál, a bahreini paddockban pedig a minap elterjedt, hogy a maranellóiak előszerződést kötöttek Daniel Ricciardóval, alighanem egy igazán harapós Räikkönenre számíthatunk vasárnap.

A korábbi világbajnok persze csapatjátékos, így vélhetően nem fog kockázatos manőverbe kezdeni rögtön a verseny elején, de könnyen elképzelhető, hogy megszorongatja majd Vettelt az első etapban. Az pedig, hogy a Ferrari milyen stratégiát választ versenyzőinek, jó eséllyel a győzelemről is dönthet Bahreinben.


Gasly az élmezőnyben

A szombati időmérő kétségkívül legnagyobb meglepetése a Toro Rosso Honda-motoros autójával versenyző Pierre Gasly, aki mondhatni parádézott a villanyfényben. A francia tehetség a 6. legjobb időt autózta a kvalifikáción, Lewis Hamilton büntetése miatt pedig előreléphet egy pozíciót, így az 5. helyről kezdheti meg a versenyt.

Az ifjú versenyzőnek nehéz dolga lesz a nagyágyúk ellenében, hiszen a Honda-motorok végsebesség tekintetében még mindig elmaradnak a rivális erőforrásoktól, ráadásul ott van még a megbízhatósági tényező is.

Fotó: Scuderia Toro Rosso

„Tudjuk, hogy keményebb dolgunk lesz a versenytempó tekintetében, mint egy körön” – mondta Gasly az időmérőt követően. „Ezért tudjuk, hogy a vasárnap nem lesz könnyű.”

Ha a hátulról előretörő Hamiltont és Verstappent nem is tudja feltartani, Gasly jó eséllyel pályázhat első F1-es pontjaira Bahreinben.

A McLaren és a versenytempó

Magabiztosan kezdte az F1-es idényt két hete a McLaren, ennek fényében abszolút sokk volt a csapat számára a bahreini időmérőn való szereplés. Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne nem jutottak a top 10-be, így csak a 13. és 14. helyről indulhatnak ma.

A brit istállónál mindazonáltal bizakodóak, hiszen Melbourne-ben sem sikerült bejutni a Q3-ba, mégis egy 5. és egy 9. hellyel indították az idényt. Az egykörös tempó egyelőre valóban problémás a McLaren számára, Alonso azonban azt mondta a kvalifikáció után, hogy a versenytempójuk elég jó lehet ahhoz, hogy a pontszerző helyekért harcoljanak. Ráadásul a spanyolnak sem kell a szomszédba mennie némi agresszivitásért, ha előretörésről van szó…

Fotó: McLaren

Bárhogy is alakul, biztosan lesznek izgalmas momentumai a Bahreini Nagydíjnak: a verseny magyar idő szerint 17 óra 10 perckor rajtol!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!