Friss hírek

A BMW elégedett az új autó első tesztjével

A BMW Sauber ügyvezető igazgatója, Walter Riedl elégedetten nyilatkozott csapata e heti tesztprogramjáról, ahol mind Robert Kubica, mind pedig Nick Heidfeld kipróbálhatta az új versenygépet.

A BMW Sauber ügyvezető igazgatója, Walter Riedl elégedetten nyilatkozott csapata e heti tesztprogramjáról, ahol mind Robert Kubica, mind pedig Nick Heidfeld kipróbálhatta az új versenygépet.

Bár a nagy széllökések nem könnyítették meg a munkát, Riedl úgy gondolja, csapata jól döntött, hogy a spanyolországi Valenciát választotta új autója első tesztjének helyszínéül, ugyanis ellenfeleik, akik a szomszédos Portugáliában dolgoztak, csak szenvedtek a hatalmas esőzések miatt.

“Rengeteg adatot sikerült begyűjtenünk, és már most sokat fejlődtünk” – mondta a szakember a négynapos teszt végén.

“Bár a hatalmas széllökések megnehezítették a dolgunkat az utolsó két napon, előnyt jelentett számunkra, hogy mindvégig száraz volt a pálya. A hőmérséklet magasabb volt, mint legutóbbi tesztprogramunk alkalmával decemberben, így sikerült tisztább képet kapnunk a gumikról.”

A BMW az elsők között kezdte meg kinetikus energiatároló rendszerének (KERS) tesztelését még a tavalyi évad közben, melynek munkálatait tovább folytatta a héten, már az új szabályoknak megfelelően beállított erőforrásával.

“Már a V8-as motorunk 2009-es verzióját használtuk az új autóban. Az idei egységek fordulatszáma maximálisan 18 000 lehet, így ezt a korlátozó funkciót is már beépítettük, ahogy a KERS rendszert is kipróbáltuk az F1.09-es modellben” – magyarázta Riedl.

“Végeredményben elégedettek lehetünk ez e heti tesztprogramunkkal, különösen azzal, hogy kiváló volt az új autó megbízhatósága. Most már csak azt várjuk, hogy megtudhassuk, hol is állunk valójában, azonban ehhez meg kell várnunk a következő tesztet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

A BMW elégedett az új autó első tesztjével
Ocon: Alonso a példaképem volt, most a csapattársam lesz
A Mercedes egyelőre nem kacérkodik más versenyzőkkel
Kvyat lesz az Alpine tartalékosa 2021-ben
Bemutatta F1-es autóját az Alpine