Friss hírek

A BMW még intenzívebb fejlesztésbe kezd

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, hogy csapata nem gondolkodik azon, hogy leállítja idei autója fejlesztését, és átcsoportosítja erőforrásait a jövő évi projektre, ugyanis még hisz a visszatérésben.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, hogy csapata nem gondolkodik azon, hogy leállítja idei autója fejlesztését, és átcsoportosítja erőforrásait a jövő évi projektre, ugyanis még hisz a visszatérésben.

Annak ellenére, hogy a tavalyi évben a harmadik legerősebb alakulat volt a mezőnyben, a német-svájci gárda borzalmasan gyengén kezdte az évet, amit az is bizonyít, hogy Robert Kubica idei első pontjait szerezte meg a szezon hetedik állomásának helyet adó Török Nagydíjon.

Bár a győzelem még távol van, Theissen elmondta, hogy csapatának esze ágában sincs feladni az idei évet, hogy már most megkezdhesse a felkészülést a következő idényre.

“Mostanában elég gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy nem lenne-e jobb egyszerűen leállítani az idei autó fejlesztéseit, és helyette teljes erőbedobással a 2010-es versenygépre koncentrálni” – mondta Theissen a csapat hivatalos weboldalán.

“Azonban ez nem lehetőség számunkra. Nem fogjuk feladni az idei szezont. Növeltük a fejlesztési teljesítményünket, és mostantól kezdve, minden második-harmadik versenyre jelentős újításokkal készülünk.”

Theissen azt szeretné, ha az év végén elégedetten tekinthetnének vissza a szezonra, és azt mondhatnák, hogy egy nehéz kezdés után fordítani tudtak a helyzeten.

A német szakember meg van győződve arról, hogy a hétvégén bemutatott duplafedelű diffúzorukkal sikerült javulást elérniük, és a folyamatosan érkező fejlesztésekkel még jobban ki tudják majd hozni az F1.09-es modellben rejlő potenciált.

“Isztambulban versenyeztünk először a duplafedelű diffúzorral, és az új komponens hasznosnak bizonyult” – mondta. “Autónk elég gyors volt a pontszerzéshez, és anélkül kerültünk az első nyolcba, hogy kiestek volna előlünk, vagy más balszerencséjéből húztunk volna hasznot.”

“Természetesen ez nem elég ahhoz, hogy a csapat elégedetten hátra dőlhessen, de mutatja, hogy megfelelő az alapunk a következő fejlesztéseinkhez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!