A BMW örül, hogy nem tolták el a KERS bevezetését

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen úgy gondolja, hogy a német autógyártó jól döntött, mikor nem fogadta el a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) elhalasztására irányuló javaslatot.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen úgy gondolja, hogy a német autógyártó jól döntött, mikor nem fogadta el a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) elhalasztására irányuló javaslatot.

A csapatvezetők a Kínai Nagydíjon tárgyalásokat folytattak a KERS bevezetésének esetleges elhalasztásáról, ezzel is csökkentve az egekbe szökő költségeket, ám azt a BMW elutasította.

A hírek szerint Theissen konzultált a német cégóriás képviselőivel, akik arra jutottak, hogy butaság lenne leállítaniuk azt a projektet, melybe már rengeteg pénzt és energiát belefektettek, ezért megvétózták a javaslatot, így minden maradt a régiben.

“Több okból kifolyólag sem tudtuk elfogadni a halasztást” – mondta Theissen az Autosportnak. “A legfőbb oka az volt, hogy már rengeteg pénzt költöttünk a fejlesztésekre. Ha pedig elhalasztanánk a KERS bevezetését, akkor át kellene terveznünk az autót, ami további pluszköltségekkel járna.”

“Ennek tetejében pedig meg vagyunk győződve arról, hogy a KERS jó dolog, nem csak a BMW számára, hanem az egész Forma-1 számára. Továbbá egyik technikai projekt sem lesz olcsóbb attól, hogy elhalasztják annak bevetését, ugyanis abban az esetben is tovább folytatod a fejlesztést, anélkül, hogy pályára vinnéd az eszközt.”

A BMW elsők között vitte pályára új rendszerét az idei évben, és a csapat tesztpilótája, Christian Klien a héten elmondta, hogy véleménye szerint a német-svájci alakulat áll a legjobban a KERS fejlesztésével.

Arra a kérdésre, hogy ezt meg tudja-e erősíteni, Theissen a következőket felelte: “Fogalmam nincs. Nem tudom, hogy mondhatott ilyet, a dolgok jelenlegi ismeretében. Azonban azt megerősíthetem, hogy időben vagyunk, és sikerült elérnünk köztes céljainkat.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS