Lépj be az F1Világ Paddockba, és kövesd percrekészen a bahreini eseményeket!

  Bahreini Nagydíj

A BMW szerint semmivel sem gyorsabb a McLaren

A BMW szerint semmivel sem gyorsabb a McLaren

A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy csapata egy szintre került a McLarennel, azonban még nem elég gyors ahhoz, hogy felvegye a harcot a bajnoki címvédő Ferrarival.

A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy csapata egy szintre került a McLarennel, azonban még nem elég gyors ahhoz, hogy felvegye a harcot a bajnoki címvédő Ferrarival.

A német-svájci alakulat egészen a hétvégi Spanyol Nagydíjig a bajnokság élén tanyázott, ám a Ferrari, zsinórban aratott második kettős győzelmével, átvette a vezetést az összetettben.

A BMW lengyel versenyzője, Robert Kubica a Ferrari duója, és a McLaren britje, Lewis Hamilton mögött a negyedik pozícióban végzett a hétvégi megmérettetésen, amiből azt a következtetést vonta le Rampf, hogy csapata egy szintre került a wokingiakkal.

“A Ferrari továbbra is előttünk és a McLaren előtt áll, azonban mi nagyon közel vagyunk a McLarenhez” – mondta Rampf az Autosportnak. “Az első versenyen előttünk voltak, a másodikon már kicsi volt a különbség, a harmadikon már mi voltunk előttük, míg a negyediken egy szintre kerültünk velük.”

“Minden azon múlik majd, melyikünk tud nagyobb fejlődést elérni. Nagyon nehéz lesz felvenni a harcot a Ferrarival, mert néhány tizeddel előttünk vannak” – folytatta a BMW szakembere, aki bevallotta, csapata dobogós helyezésre számított Spanyolországban.

“Többet vártunk Roberttől. Azt gondoltuk, hogy Robert felállhat a dobogóra, miután fantasztikusan ment az időmérőn, és tisztában voltunk azzal is, hogy közel azonos a sebességünk, mint a McLarennek. Mindössze egy tizedről beszélünk, amit a versenyen is láthattunk.”

“A verseny az első kanyar előtt dőlt el, hiszen pozíciót vesztettünk Hamiltonnal szemben, és a későbbiekben ugyanolyan volt a sebességünk, azonban nem voltunk elég közel ahhoz, hogy megelőzzük a kiállások alkalmával” – tette hozzá Rampf, aki szerint csapata a következő versenyre teljesen megoldja rajtproblémáit.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!