Friss hírek

A Bridgestone lágy gumikat szállít Bahreinbe

A tavalyi évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás pénteken hivatalos közleményében bejelentette, hogy milyen összetételű abroncsokkal látja majd el a csapatokat a Forma-1-es szezon első felében.

A tavalyi évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás pénteken hivatalos közleményében bejelentette, hogy milyen összetételű abroncsokkal látja majd el a csapatokat a Forma-1-es szezon első felében.

A japán nagyvállalat már korábban megerősítette, csak minimális változtatásokat eszközölt termékein a tavalyi évhez képest.

Az első kilenc futamra ugyanazokat az összetételű abroncsokat szánja a Bridgestone, mint a tavalyi évben, kivéve a Bahreini Nagydíjat, ahol a tavaly használt kemény és közepes keverékek helyett, idén a lágy és közepes gumikat veti be a japán nagyvállalat.

A szuper lágy keverékű abroncsok, amelyek Monacóban és Kanadában kerülnek bevetésre, módosításon estek át, ugyanis a tavalyi évben sokat panaszkodtak azokra a csapatok. A többi három keverék összetétele nem változott.

“Az első kilenc futamra könnyű volt összeállítani a programunkat, ugyanis nem sokat változtak a keverékek a tavalyi év óta” – mondta Hirohide Hamashima, a Bridgestone Motorsport fejlesztési osztályának vezetője.

“Kisebb változtatásokat eszközöltünk a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsok szerkezete terén, hogy azok biztonságosabbak legyenek, és a szuper lágy keverékeket is átdolgoztuk, de a többi nem változott.”

“Mindenesetre arra számítunk, hogy jobbak lesznek a köridők, hiszen a versenyzők már sokkal jobban ismerik termékeinket, illetve a csapatok folyamatosan fejlesztenek. A tavalyi évben és a hónap elején megrendezett tesztprogramon begyűjtött információk alapján úgy döntöttünk, hogy Bahreinben lágyabb keverékekkel indulunk.”

“A szezon második fele sokkal nagyobb kihívást tartogat majd számunkra, ugyanis két új utcai pálya került a versenynaptárba, Valencia és Szingapúr. A szezon második felére szánt abroncsok összetételét később jelentjük majd be” – tette hozzá a szakember.

Nagydíj        Szuper Lágy     Lágy     Közepes     Kemény
Ausztrália X X
Malajzia X X
Bahrein X X
Spanyolország X X
Törökország X X
Monaco X X
Kanada X X
Franciaország X X
Anglia X X

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!