A Bridgestone még nem döntött az esőgumikról - F1VILÁG.HU

A Bridgestone még nem döntött az esőgumikról

HIRDETÉS

A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás vezetése megerősítette, egyelőre még nem döntött arról, hogy más versenyen is beveti-e a Monte-Carlói Nagydíjra fejlesztett, a többinél nagyobb tapadást biztosító esőgumijait.

A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás vezetése megerősítette, egyelőre még nem döntött arról, hogy más versenyen is beveti-e a Monte-Carlói Nagydíjra fejlesztett, a többinél nagyobb tapadást biztosító esőgumijait.

Az izgalmak fokozása és az előzések számának növelése érdekében, az irányító testület az idei évben csökkentette az autók leszorító erejét, amivel értelemszerűen a tapadás is csökkent, vagyis csökkent volna, ha nem tértek volna vissza a nagyobb futófelületű slick gumik.

Igen ám, de az eső-, illetve az extrém esőgumik nem változtak, ugyanazokat használják majd a csapatok, mint tavaly.

Ez pedig sokak szerint helytelen, ugyanis a vizes pályán jóval kisebb az új autók tapadása, mint elődeiké volt a tavalyi évben. Mindezt a pilóták meg is tapasztalhatták a héten megrendezett jerezi teszten, ahol arra panaszkodtak, hogy a vizes pályán nagyon nehéz irányításuk alatt tartani az új autókat.

A Bridgestone technikai menedzsere, Tetsuro Kobayashi bevallotta, ahogy azt eddig is tették, idén is csak a Monte-Carlói Nagydíjon tervezik más összetételű esőgumik bevetését, ami nagyobb tapadást biztosít az utcai ringen.

A japán szakember viszont hozzátette, még az sem kizárt, hogy néhány másik gyors pályán is a csapatok rendelkezésére bocsájtják a monacói esőgumikat, hogy azzal megkönnyítsék a pilóták dolgát az esőben.

“Már tradicionálisan más összetételű esőgumit használunk Monacóban, ahol nagyobb tapadás szükséges a sima felületű burkolat miatt” – mondta Kobayashi. “Az idei évben is kifejlesztettünk egy új esőgumit a Monacói Nagydíjra, és jelenleg is azt vizsgáljuk, hogy vajon elég tartós-e ahhoz, hogy más pályákon is bevessük a nagyobb tapadás érdekében.”

Kobayashi azonban figyelmeztetett, az idei évben életbe lépett technikai szabályok miatt a pilótáknak hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy jóval kisebb lesz autójuk tapadása az esőben, mint az elmúlt években.

“A 2009-es technikai szabályok úgy lettek kitalálva, hogy csökkentsék az autók leszorító erejét” – magyarázta. “Azonban a száraz pályán, az aerodinamikai megszorítások miatt lecsökkent tapadást valamelyest kompenzálják a nagyobb futófelületű slick gumik.”

“Esőben viszont más a helyzet, hiszen míg az aerodinamika ugyanaz, a gumik összetétele nem változott 2008 óta, ami azt is jelenti egyben, hogy az általános tapadás sokkal kisebb esőben, mint korábban volt, így a pilótáknak ehhez kell igazítaniuk vezetési stílusukat.”

Hirdetés

Az e heti tesztprogramon a csapatok mind a négy száraz aszfaltra alkalmatos gumit kipróbálhatták, továbbá egyesek már a 2010-es idényre fejlesztett abroncsokkal is megtették első köreiket.

Kobayashi ugyan elmondta, hogy az esőzések és az erős szél szinte lehetetlenné tette a termékek összehasonlítását, úgy gondolja, a csapatok kezdik egyre jobban megérteni a slick abroncsokat.

“Most sem tudtunk sok adatot begyűjteni, és az összehasonlító teszteket sem volt könnyű elvégezni a hőmérsékletingadozás, az eső, és az erős szél miatt” – mondta. “Mivel elég sokféle gumit kipróbáltunk, rengeteg volt a dolgunk, azonban nem láttunk különösebb problémákat eddig.”

“A csapatok tisztában vannak azzal, hogy a drasztikus szabálymódosítások miatt időbe telik majd, míg kihozzák a maximumot a gumikból, viszont már most komoly előrelépést láthattunk” – tette hozzá Kobayashi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!