A csapatok újra munkába álltak Bahreinben

Azt követően, hogy az elmúlt két nap a hatalmas homokvihar miatt szinte semmi érdemi munkát nem tudtak elvégezni a csapatok, pénteken jobbra fordult az idő, így már a délelőtt folyamán közel 200 kört teljesítettek a résztvevők Bahreinben.

Azt követően, hogy az elmúlt két nap a hatalmas homokvihar miatt szinte semmi érdemi munkát nem tudtak elvégezni a csapatok, pénteken jobbra fordult az idő, így már a délelőtt folyamán közel 200 kört teljesítettek a résztvevők Bahreinben.

Az előrejelzésekkel ellentétben éjszaka alábbhagyott a szél, így ma reggel tiszta idő fogadta a versenyzőket a sivatagi ringen, ahol az elmúlt két nap szinte semmit nem lehetett látni a hatalmas homokvihar miatt.

A munka már reggel nyolc órakor kezdetét vette, a boxutca végi lámpák időben zöldre váltottak, így a versenyzők azonnal kihajthattak a pályára, ami az első két órában még igencsak piszkos és csúszós volt a sok homok miatt.

Az első órákban emiatt közel olyan időket (1:50) futottak a versenyzők, mintha extrém esőgumikat használtak volna, azonban később javultak a köridők, ahogy tisztult a pálya.

Az ebédszünet előtti eredmények:

 1.  Trulli        Toyota         (B)   1:34.318  75
 2.  Raikkönen     Ferrari        (B)   1:34.463  63
 3.  Klien         BMW Sauber     (B)   1:35.535  52

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!