Friss hírek

A DAS-rendszer csak egy eleme a Mercedes zseniális megoldásának?

A téli teszteken a Mercedes Forma-1-es csapatának innovatív kormányrendszere keltette fel mindenki figyelmét, ám könnyen lehet, hogy az csupán egy kiindulópontja a világbajnok csapat által használt másik okos megoldásnak.

Az úgynevezett DAS-rendszert (azaz kéttengelyű kormányművet) a Mercedes az előszezoni tesztek második tesztnapján vitte pályára. A megoldás lényege az, hogy a versenyzők a kormány előre-hátra mozgatásával állítani tudnak az első kerekek összetartásán. Ennek a gumik optimális hőmérsékleten tartásában lehet szerepe.

A Mercedes szerint szabályos a rendszer, hiszen azt a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) konzultálva fejlesztették ki, noha több rivális is kételkedik a legalitásában. A Red Bull például egyenesen óvással fenyegetőzött az Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben.

Hirdetés
 

A Forma-1-ben sok-sok évtizede tevékenykedő neves technikai guru, Giorgio Piola most legújabb cikkében arról ír, nem is a fent nevezett DAS-rendszer a Mercedes legfőbb technikai újítása az idei évre – a világbajnok csapat jó eséllyel egy még hasznosabb megoldást fejlesztett ki.

Kiderült ugyanis, hogy a DAS-rendszer nem is teljesen új F1-es berkekben, inkább csak egyfajta továbbfejlesztés az ezüstnyilak részéről.

AZ A BIZONYOS ACKERMANN-SZÖG

A szóban forgó eszköz az úgynevezett Arckermann-szög alkalmazásával áll összefüggésben, melynek lényege, hogy eltérés mutatkozik a külső- és belső kerekek kormányzási szöge között. Alkalmazása lehetővé teszi azt, hogy a kerekek eltérő utat járjanak be, optimalizálva az oldalkúszási szöget.

Az Ackermann hatást még annak idején Rudolph Ackerman „fedezte fel”, a versenyautók esetében pedig különösen nagy jelentősége van, hiszen a megfelelő beállításokkal az autó jobban és simábban fordul a kanyarokban. Az első két kerék közötti szöget nevezik „Ackermann-szögnek”, mértékén pedig a kormányszerkezet beállításaival lehet változtatni.

Giorgio Piola szerint a Mercedes egy állítható rendszerrel rendelkezik, mely lehetővé teszi a megfelelő Ackermann-szög alkalmazását az adott kanyar sugara alapján. Ezt a felfüggesztésgeometria, valamint az alkalmazott kormányszögek zseniális kombinációjával érik el, és jelentős előnyökkel jár az autó kezelhetősége, valamint az abroncsok élettartama és teljesítménye tekintetében.

A FERRARI IS EZZEL TRÜKKÖZIK

Noha a Mercedes úttörője lehet a dinamikus Ackermann-alkalmazásnak, nem ők az egyetlenek, akik használják! Piola szerint a Ferrarinak is van egy saját verziója, és már a tavalyi autójára felkerült, az idei, SF1000-es modellre pedig finomítottak rajta.

Ez előnyt jelenthet a maranellóiak számára akkor, ha úgy döntenek, ők is beépítik versenyautóikba a DAS-rendszert, mely – mint kiderült – csak egy újabb darab a kirakósban a versenyautók kormányzását tekintve.

Az említett szofisztikált kormányrendszerek komoly előnyökkel járnak a kanyarteljesítmény szempontjából, és az egyenesekben is nagyobb végsebesség érhető el használatukkal, hiszen nemcsak alacsonyabb súrlódást eredményez, de az abroncsok eltérően hozzák létre a turbulens levegőt is az egyenes szakaszokon.

A Mercedes rendszere pedig egy ragyogó példa arra, hogy még a meglehetősen stabil szabályrendszerek közepette is elő lehet állni innovatív megoldásokkal.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!