Friss hírek

A Ferrari 10 mp-t veszített szomjas motorja miatt

Boxutcai információk szerint a Ferrari 10kg-mal nehezebb autóval kezdte meg a Bahreini Nagydíjat, mint legnagyobb ellenfele, így bizonyára óriási csata bontakozhatott volna ki az első helyért a verseny végén.



Boxutcai információk szerint a Ferrari 10kg-mal nehezebb autóval kezdte meg a Bahreini Nagydíjat, mint a Red Bull Racing, ami az első körökben közel fél másodperc veszteséget jelentett, így bizonyára óriási csata bontakozhatott volna ki az első helyért a verseny végén.

A csata azonban elmaradt, ugyanis az élen autózó Sebastian Vettel erőforrása meghibásodott, és jelentősen lelassult, így mind a két Ferrari, sőt még Lewis Hamilton is könnyedén el tudott menni mellette a futam végéhez közeledve.

A Williams technikai igazgatója, Sam Michael azonban a BBC boxutcai riporterének, Ted Kravitz-nek megerősítette, hogy a Red Bull autóiban is dolgozó Renault V8-as motor a legtakarékosabb, majd a Mercedes, a Cosworth, és végül a Ferrari következik ebben a sorban.

Mindez azt is jelenti, hogy a Ferrari kezdte meg az egyik legnehezebb autóval a szezonnyitót, hiszen motorja fogyasztja a legtöbb üzemanyagot.

Ez számszerűsítve körülbelül 10kg lehet, ami a meghosszabbított bahreini ringen az első körökben 4, a verseny folyamán átlagosan pedig 2 tizedet jelent, ami a 49 kör alatt közel 10 másodperc hátrányt ad ki.

A Ferrari versenyzői azonban nem maradtak le ennyire Vettel mögött, és ahogy fogytak a körök, úgy került egyre közelebb egymáshoz az autók tömege, ugyanis az a legoptimálisabb, ha a futam végére szinte üres az üzemanyagtank.

Mindez azt a feltételezést erősíti – és amit Fernando Alonso is ecsetelt a futam után –, hogy a Ferrari az utolsó tíz körben valóban támadásba lendülhetett volna Vettel ellen, és minden esélyünk meglett volna arra, hogy egy vérre menő csatát lássunk az első helyért, amire a Renault motor meghibásodása miatt végül nem kerülhetett sor.

Azt, hogy Alonso meg tudta volna-e előzni riválisát, nem tudni, hiszen hihetetlen nehéz az előzés manapság a versenyeken, az viszont biztos, hogy szoros lett volna a vége, és most talán nem beszélnénk arról, hogy azonnali változtatások szükségesek az izgalmak fokozása érdekében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!