A Ferrari cáfolja, hogy Massa könnyű autóval indulna

Felipe Massa főmérnöke, Rob Smedley figyelmeztette a McLarent, hogy a brazil pilóta nem azért aratott fölényes győzelmet és szerezte meg a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen, mert szinte üres tankkal fogja megkezdeni a vasárnapi versenyt.

Felipe Massa főmérnöke, Rob Smedley figyelmeztette a McLarent, hogy a brazil pilóta nem azért aratott fölényes győzelmet és szerezte meg a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen, mert szinte üres tankkal fogja megkezdeni a vasárnapi versenyt.

Massa fantasztikus tempót diktált a szombati időmérőn, ahol könnyedén megszerezte a rajtelsőséget hazai közönsége előtt, így az élről vághat neki a mai versenynek, miközben legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton csak a második sorban sorakozhat fel.

Annak ellenére, hogy a brazil versenyző közel 0.4 másodpercet adott a többieknek, Smedley az ITV helyszíni tudósítójának elmondta, nem hogy könnyű volt Massa autója, azon aggódtak, hogy túl sok üzemanyaggal küldték pályára az utolsó etapban.

“Hébe-hóba láthatunk tőle parádés köröket, ma is egy ilyennek lehettünk szemtanúi” – mondta Smedley. “Az üzemanyagszint teljesen normális volt, sőt még arról is beszéltünk, nem nehéz-e túlságosan az autója. Végül aztán így küldtük pályára, és jól tettük. Lélegzetelállító kör volt.”

A Ferrari szakembere továbbá azt is lemondta, hogy csapata magabiztosan és higgadtan várja a szezonzárót, ahol nem csak rajtuk fog múlni a végső siker.

“Úgy érkeztünk meg a helyszínre, hogy meg akarjuk szerezni a pole pozíciót, ami sikerült is, aztán pedig a futamgyőzelmet a versenyen, és a többi már nem rajtunk múlik” – mondta.

“Mindannyian nyugodtak és higgadtak vagyunk. A nyomás csakis rajtuk (McLaren és Lewis) van. Igazából csak nekik van veszítenivalójuk. Majd vasárnap meglátjuk, mit hoz a verseny, azonban mi abszolút nyugodtak vagyunk.”

Hamilton, aki hét ponttal előzi meg Massát a bajnokságban, a negyedik helyről vághat neki a mindent eldöntő megmérettetésnek, ahol elég csak az ötödik helyen befutnia a bajnoki cím megszerzéséhez, függetlenül attól, hol végez ellenfele.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS