A Ferrari „csalódott, de nem elégedetlen” Bahrein után - F1VILÁG.HU

A Ferrari „csalódott, de nem elégedetlen” Bahrein után

HIRDETÉS
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto azt mondja, „csalódottan, ám nem elégedetlenül” távoznak Bahreinből – a szakember felemás érzésekről beszél.
Fotó: Scuderia Ferrari

Az olasz istálló az ausztráliai küszködés után remek formát mutatott Bahreinben: Charles Leclerc vezetésével a maranellóiak kibérelték az első rajtsort, a monacói pedig magabiztosan lépdelt pályafutása első F1-es győzelme felé.

Végül 10 körrel a leintés előtt Leclerc autója egy műszaki hiba miatt lelassult, így végül csak a 3. helyen tudott célba érni a két Mercedes mögött, miközben Sebastian Vettel egy megpördülés után csak ötödikként zárt.

„Kétségkívül csalódottak vagyunk, de pozitív a csapat hangulata” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

„Tudjuk, hogy hosszú még az idény, és rengeteg pozitívumot tudunk magunkkal vinni erről a hétvégéről. Higgyenek nekünk: csalódottak vagyunk, de nem elégedetlenek.”

A Ferrari a végsebesség tekintetében is remekelt Bahreinben, ami hozzájárult az időmérős dominanciához. Binotto azonban óvatosan nyilatkozik, elmondása szerint nem minden pályán lesznek ekkora előnyben.

„Minden verseny más. Tudjuk, hogy jó csomagunk van, de azt is, hogy fejlesztenünk és optimalizálnunk kell.”

„Magabiztossággal tölt el bennünket, hogy Bahreinben elég gyorsak voltunk, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanilyen hatékonyak leszünk a szezon többi részében.”

„Maranellóban mindenki keményen dolgozik az autó fejlesztésén, hogy mihamarabb legyenek újításaink – ezek új elemek, vagy beállítások lesznek. Most jól teljesítünk, de holnap új nap virrad ránk.”

Binotto a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt is védelmébe vette, aki a Lewis Hamiltonnal folytatott küzdelem során hibázott.

Hirdetés

„Nem hiszem, hogy meg kellene vitatnunk hibákat. Mindig harcban vagyunk, mindig küzdünk, ez soha nem könnyű. Olyasvalami ez, ami mindig megtörténhet. Biztatnunk kell versenyzőinket, mert csak úgy lehet a legjobb eredményt elérni, ha a határokat feszegetik. Seb is ezt próbálta tenni.”

„Van egy kis házi feladatunk, és még ismerkedünk az autónkkal. Most lesz pár napos tesztünk Bahreinben, ami igazán hasznos lesz a Kínára való felkészülésben is. Szóval azt gondolom, ebben a tekintetben minden jól áll. Tovább fókuszálunk, és így csak fejlődni tudunk!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!