Friss hírek

A Ferrari egy másodpercet vert a McLarenre

A Ferrari hihetetlen nagy lendülettel kezdte meg a Török Nagydíjat, és rögtön az első edzésen több mint egy teljes másodpercet adott a rivális McLarennek. Raikkönen négy tizeddel volt gyorsabb Massánál, akit további nyolc tizeddel lemaradva Alonso és Hamilton követett.

A Ferrari hihetetlen nagy lendülettel kezdte meg a Török Nagydíjat, és rögtön az első edzésen több mint egy teljes másodpercet adott a rivális McLarennek. Raikkönen négy tizeddel volt gyorsabb Massánál, akit további nyolc tizeddel lemaradva Alonso és Hamilton követett.

A Ferrari komoly csapást mért ellenfeleire a Török Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol még megközelíteni sem tudták ellenfelei.

Raikkönen volt az első az élmenők közül, aki letette névjegyét, miután az első háromnegyed órában szinte teljesen üres volt a pálya.

A Ferrari finn versenyzője azonnal az élre állt, majd 1:28.019-es idejével nyolc tizedes előnybe került a többiekkel szemben. Kimi később újabb tizedet faragott idejéből, és 1:27.988-as körével megerősítette vezető helyét.

Eközben csapattársa, Felipe Massa folyamatosan javult, ám a brazil végül csak 0.403 másodpercre tudta megközelíteni Raikkönent, így be kellett érnie a második hellyel. A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az egész délelőtt folyamán lassú volt, és bár a harmadik pozícióban landolt, ideje 1.2 másodperccel maradt el Raikkönen legjobbjától.

A bajnokság élén álló Lewis Hamilton sem tudta megközelíteni a Ferrarikat, és a márkatársa mögött a negyedik helyen végzett. A brit pilóta azonban csak tíz kört teljesített a délelőtti másfél órás tréningen, ugyanis egy kisebb mechanikai probléma miatt sok időt vesztegelt a garázsban.

A két élcsapat mögött Heikki Kovalainen volt a legeredményesebb versenyző, a finn pilóta az utolsó percekben megfutott gyorskörével az ötödik helyre repítette a Renault-t. Őt a Williams német versenyzője, Nico Rosberg követte a hatodik helyen, míg az első tíz sorát Ralf Schumacher, Giancarlo Fisichella, Nick Heidfeld, és Jarno Trulli zárta.

A Toyota mindkét versenyzője megpördült az edzésen: Jarno Trulli az utolsó kanyarkombinációban, míg Ralf Schumacher az egyes és a négyes kanyarban. A Red Bull Racing skót pilótája, David Coulthard is hibázott a célegyenes utáni kanyarban, majd miután visszatért a pályára, látványos lángnyelvek csaptak ki autójának aljából.

Török Nagydíj – első szabadedzés:


Poz Pilóta Csapat Idő

1. Raikkonen Ferrari 1:27.988 22
2. Massa Ferrari 1:28.391 + 0.403 20
3. Alonso McLaren-Mercedes 1:29.222 + 1.234 20
4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:29.261 + 1.273 10
5. Kovalainen Renault 1:29.346 + 1.358 19
6. Rosberg Williams-Toyota 1:29.403 + 1.415 23
7. R.Schumacher Toyota 1:29.414 + 1.426 24
8. Fisichella Renault 1:29.541 + 1.553 19
9. Heidfeld BMW Sauber 1:29.641 + 1.653 20
10. Trulli Toyota 1:29.685 + 1.697 26
11. Kubica BMW Sauber 1:29.710 + 1.722 23
12. Davidson Super Aguri-Honda 1:30.384 + 2.396 17
13. Coulthard Red Bull-Renault 1:30.398 + 2.410 23
14. Button Honda 1:30.483 + 2.495 17
15. Barrichello Honda 1:30.580 + 2.592 25
16. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:30.612 + 2.624 21
17. Sato Super Aguri-Honda 1:30.624 + 2.636 15
18. Wurz Williams-Toyota 1:30.876 + 2.888 12
19. Webber Red Bull-Renault 1:30.917 + 2.929 22
20. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:31.383 + 3.395 22
21. Sutil Spyker-Ferrari 1:31.445 + 3.457 31
22. Yamamoto Spyker-Ferrari 1:32.270 + 4.282 35
Az eredmények nem hivatalosak

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!