Friss hírek

A Ferrari erős hétvégére számít

Magabiztosan várja a hétvégi Német Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata – Andre Stella, Fernando Alonso versenymérnöke úgy véli, az F2012-es konstrukció Hockenheimben is versenyképes lesz majd.


Magabiztosan várja a hétvégi Német Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata – Andre Stella, Fernando Alonso versenymérnöke úgy véli, az F2012-es konstrukció Hockenheimben is versenyképes lesz majd.

A csapat számára nehezen indult a szezon, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően azonban az idei versenygép egyre jobbá vált, a szezon első felét követően pedig Alonso élen áll a bajnoki pontversenyben.

A spanyol versenyző második győzelmét aratta három héttel ezelőtt, Valenciában, legutóbb, Silverstone-ban pedig a pole-ból rajtolva másodikként ért célba.

A pilóta versenymérnöke, Andrea Stella elmondta, abban bíznak, Németországban is erősek lesznek.

„Valenciában jó volt az autó, és Silverstone-ban is” – mondta a szakember.

„Mivel Hockenheimben a valenciaihoz hasonló lassú kanyarok is találhatók, valamint a Silverstone-ban látott gyorsak is, én arra számítok, hogy a Ferrari versenyképes lesz.”

Stella elárulta, a kiábrándító előszezon után nem számíthattak arra, hogy ilyen jó pozícióban lesznek majd a bajnoki küzdelem során.

„Túl optimisták lettünk volna a szezon elején, ha arra gondolunk, ilyen szituációba kerülünk. A dolgok azonban nagyon gyorsan változnak ebben a sportban, és mindig nagyon pozitív a hozzáállásunk. Jelen helyzet ennek a hozzáállásnak, no és persze a kemény munkának az eredménye.”

A szakember elmondta továbbá, a Ferrari továbbra is keményen dolgozik azért, hogy előrelépjen azokon a területeken, melyeken jelenleg hátrányban van riválisaival szemben.

„A végsebesség nyilván a leszorítóerő ellentéte, de kétségtelen, hogy ez egy olyan terület, melyen szeretnénk javítani a jövőben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek