A Ferrari erősebb motorral látja el partnereit - F1VILÁG.HU

A Ferrari erősebb motorral látja el partnereit

HIRDETÉS

A Ferrari ígéretet tett partnereinek, hogy a jövő évben egy, az ideinél is erősebb motorral látja majd el őket, miután mérnökeinek sikerült előrelépést elérniük a V8-as erőforrás terén.

A Ferrari ígéretet tett partnereinek, hogy a jövő évben egy, az ideinél is erősebb motorral látja majd el őket, miután mérnökeinek sikerült előrelépést elérniük a V8-as erőforrás terén.

Az idei volt az első szezon 2001 óta, hogy a Ferrari két partnercsapatot is ellátott erőforrásokkal.

Az olaszok motorfelelőse, Mattia Binotto azonban úgy gondolja, hogy miután rengeteget tanultak az idei évből, jövőre egy minden tekintetben jobb V8-as egységgel láthatják majd el partnereiket, a Toro Rossót, és a Spykert.

“A motorfejlesztések befagyasztása sokat segített abban, hogy lehetővé tegyük ezt a szolgáltatásunkat, hiszen mindent már jó előre el tudunk végezni” – mondta a szakember. “Remek munkát végeztünk, és ezt nagyban a motorfejlesztések befagyasztásának köszönhetjük.”

“Megerősíthetem, hogy a Toro Rossóval és a Spykerrel való együttműködésünk remekül működik. A teljesítmény terén is sikerült előrelépést elérnünk az idei szezonban, ami leginkább a Toro Rosso elmúlt versenyeken mutatott szereplésén látszik. A szezon elején nem volt könnyű dolgunk, mert csak kevés idő állt rendelkezésünkre, hogy a motort a karosszériához igazítsuk” – magyarázta Binotto.

“Azonban mindkét csapattal sikerült fejlődést elérnünk, és a jövő évben még jobbak szeretnénk lenni. Úgy érzem, minden a legnagyobb rendben van, már ami az együttműködést illeti. Mérnökeink boldogok voltak, hogy az elmúlt versenyen négy Ferrari motorral hajtott autó is az első hatba került.”

“A Ferrari technikai okokból szolgálja ki két partnercsapatát motorokkal, hiszen így lehetősége nyílik arra, hogy hat egységből gyűjtsön adatokat a versenyhétvégéken. A versenyzők visszajelzései alapján pedig még megbízhatóbbá tehetjük erőforrásainkat” – tette hozzá a Ferrari szakembere.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!