A Ferrari-féle hibrid rendszeré a jövő az F1-ben? - F1VILÁG.HU

A Ferrari-féle hibrid rendszeré a jövő az F1-ben?

HIRDETÉS

Német lapértesülések szerint a Ferrari technikai partnerei, az MTS és a Saft lehetnek az egységes kinetikus energiatároló rendszer (KERS) beszállítói a 2011-es idénytől a Forma-1-ben.

Német lapértesülések szerint a Ferrari technikai partnerei, az MTS és a Saft lehetnek az egységes kinetikus energiatároló rendszer (KERS) beszállítói a 2011-es idénytől a Forma-1-ben.

Bár a jövő évi szabályok engedélyezik, a csapatok megegyeztek abban, hogy egyikük sem fogja használni a hibrid rendszert a következő évadban.

A KERS-t az idei évben vezették be a Forma-1-ben, ám a rendszer megbukott, amit az is jól bizonyít, hogy jelenleg már csak a Ferrari és a McLaren használja, miután a BMW Sauber, illetve a Renault néhány futam után kiszerelte azt autójából.

Bár a szezon második felében bebizonyosodott, hogy a rajtoknál, illetve az előzések valamint a védekezések alkalmával igen hasznos az eszköz, a legtöbben mégis úgy döntöttek, hogy nem költenek dollármilliókat az eszköz fejlesztésére, mivel az a legkevésbé sem éri meg.

A Mercedes már korábban felajánlotta, hogy a költségek minimalizálása érdekben, szívesen lenne az egységes KERS beszállítója, ám akkor azt az FIA ellenezte.

Azonban az Auto Motor und Sport értesülései szerint az illetékesek rájöttek arra, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy a hibrid technológiát a sportban tartsák, így ha minden a tervek szerint alakul, 2011-ben jöhet az egységes rendszer.

A hírek szerint az egységes eszköz, amit a Ferrari jelenlegi technikai partnerei szállíthatnának, csupán évi két millió eurójába kerülne a csapatoknak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!