A Ferrari-főnök elárulta, mi az, amire mindenképp választ kell kapniuk Baku után - F1VILÁG.HU

A Ferrari-főnök elárulta, mi az, amire mindenképp választ kell kapniuk Baku után

HIRDETÉS
Bőven lesz mit kielemeznie a Ferrari Forma-1-es csapatának a hétvégi Azeri Nagydíjat követően — ezt mondta Fred Vasseur, az olasz istálló csapatfőnöke, aki szerint ki kell deríteniük, miért nem tudtak elég jó tempót autózni Charles Leclerc kerékcseréjét követően.

Leclerc jó formában kezdte a bakui versenyt, a pole pozícióból rajtolva ugyanis sikerült több másodperces előnyt kiépítenie az őt üldöző Oscar Piastrival szemben. A McLaren versenyzője viszont pár körrel előbb hajtott a bokszba, Leclerc előnye pedig igencsak megfogyatkozott, és miután kiállt a bokszba, ausztrál ellenfele a 20. körben egy határozott manőverrel megelőzte őt.

Leclerc ezután hiába próbálkozott, nem tudta visszaelőzni Piastrit, így be kellett érnie a 2. hellyel Azerbajdzsánban. A monacói a verseny után rámutatott, két rossz döntésen úszott el a győzelmük. A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur azt mondja, azt mindenképpen ki kell elemezniük, hogy Leclerc a kerékcseréje után miért nem tudott jó tempót diktálni.

„A verseny első része nagyon jól alakult Charles számára, és a tempója fantasztikus volt” — magyarázta a francia szakember. „Azonban elemeznünk kell azokat a köröket közvetlenül a bokszkiállása után, mivel a tempó túl lassúnak bizonyult, és végül már nem maradt gumija.”

„Valószínűleg kissé túl konzervatívan kezdtük a második etapot, de Charles számára nehéz volt a piszkos levegőben vezetni, és ennek eredményeként a gumik károsodtak. Minden részletet gondosan át fogunk vizsgálni.”

A Ferrari-főnök szót ejtett Carlos Sainz és Sergio Perez ütközéséről is: bár a versenybírók versenybalesetnek minősítették az incidenst, Vasseur szerint Perez könnyen elkerülhette volna a balesetet.

„Ami Carlos és Checo [Perez] incidensét illeti, a 3-as kanyar előtti egyenes elején egymás mellett voltak, és mindketten Charles szélárnyékában akartak maradni. Úgy tűnik, hogy Checónak bőven volt helye a bal oldalon, és egyáltalán nem mozdult, míg Carlosnak nem maradt hely a jobb oldalon.”

Vasseur hozzátette, keményen fognak dolgozni azért, hogy a folytatásban — kezdve a jövő heti Szingapúri Nagydíjjal — újra a győzelmekért csatázzanak.

„Bakuban az elvárásokhoz képest alulteljesítettünk, de jó volt látni, hogy akárcsak Monzában, most is harcoltunk a McLarennel, és versenyképesek voltunk. Fókuszálnunk kell és folytatni a küzdelmet, hiszen még sok verseny áll előttünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!