A Ferrari is tesztelni fog Bahreinben - F1VILÁG.HU

A Ferrari is tesztelni fog Bahreinben

HIRDETÉS

A tavalyi évhez hasonlóan, a Ferrari az idei téli tesztidőszakban is ellátogat Bahreinbe, ahol a Toyotával együtt készül majd a 2009-es szezonra.

A tavalyi évhez hasonlóan, a Ferrari az idei téli tesztidőszakban is ellátogat Bahreinbe, ahol a Toyotával együtt készül majd a 2009-es szezonra.

Miközben a mezőny már a november 17. és 19. között megrendezésre kerülő barcelonai tesztprogramra készül, a Toyota a gyárban folytatja a munkát, hogy decemberben részt vegyen egy intenzív, hatnapos tesztprogramon Bahreinben.

A helyi Gulf Daily c. napilap értesülései szerint azonban nem csak a Toyota látogat el Bahreinbe a téli időszak alatt, hanem a Ferrari is tervez egy komolyabb, hatnapos tesztprogramot a sivatagi ringen jövő februárban.

“Több tesztnek is helyet adunk decemberben. A Toyota már megerősítette, hogy ellátogat a pályára, de több másik csapat is érdeklődik” – mondta a pálya vezetője, Martin Whitaker.

“Minden attól függ, hogy a csapatok miként állnak a fejlesztési programjukkal, azonban a Toyota és a Ferrari már jelezte, hogy jövőre is ellátgat hozzánk, és részt vesz egy intenzív teszten.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!