A Ferrari javítana F-csatornája kezelhetőségén - F1VILÁG.HU

A Ferrari javítana F-csatornája kezelhetőségén

HIRDETÉS

A Ferrari duójának nem volt könnyű dolga a Spanyol Nagydíjon, ahol az olaszok élesben is bevetették aktív F-csatornájukat, amit a versenyzők a kézfejükkel aktiváltak, így voltak olyan részek, mikor egy kézzel kellett fogniuk a kormányt.


A Ferrari duójának nem volt könnyű dolga a Spanyol Nagydíjon, ahol az olaszok élesben is bevetették aktív F-csatornájukat, amit a versenyzők a kézfejükkel aktiváltak, így voltak olyan részek, mikor egy kézzel kellett fogniuk a kormányt.

A Scuderia csapatvezetője, Stefano Domenicali azonban elmondta, hogy ezen változtatni szeretnének, és reményeik szerint már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon bemutathatják átdolgozott rendszerüket.

„Más megoldásokon dolgozunk, és majd később eldöntjük, hogy melyiket visszük magunkkal Törökországba” – mondta a szakember. „Egyelőre még nem döntöttünk, de egyértelmű, hogy egy jobb megoldást akarunk, hogy versenyzőink egyszerűbben irányíthassák a rendszert.”

A McLaren és a Sauber versenyzői a térdükkel működtetik az F-csatornát, ami kényelmesebb, mint a Ferrari megoldása.

Domenicali azt is elmondta, hogy a nagyobb végsebességek elérésére szolgáló rendszer döntő fontosságú lesz a szezon hátralévő részében, és nagyon keményen kell dolgozniuk, hogy még hatékonyabbá tegyék az F10 leszorítóerejét, ami egyelőre elmarad a listavezető Red Bullétól.

„Továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk a fejlesztéseken” – folytatta. „Javítanunk kell az autónk aerodinamikai hatékonyságán, ugyanis ez a legfontosabb dolog, amire most fókuszálnunk kell.”

„Továbbá azt gondolom, hogy Törökországban még hatékonyabbá és ütősebbé kell tennünk a Barcelonában már kipróbált hátsó szárnyrendszerünket.”

“Nagyon, de nagyon keményen kell dolgoznunk azokon a területeken, ahol tudjuk, hogy javulnunk kell.”

Bár a Red Bull mindkét bajnokságban átvette a vezetést a Monte-Carlói Nagydíjon aratott kettős győzelmével, Domenicali szerint még semmi nincs veszve, hiszen a Ferrari, sőt a többiek is lőtávon belül vannak.

Hirdetés

„Annak ellenére, hogy idén már két kettős győzelmet arattak, nem sikerült elhúzniuk a bajnokságban, hiszen kevesebb, mint 25 pont a különbség az első és a második között a konstruktőrök versenyében, és mindössze néhány pont a lemaradásunk az egyéni tabellán.”

„Ez pedig azt jelenti, hogy mindenki számára nagyon kemény az idei bajnokság” – tette hozzá a csapatfőnök.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!