A Ferrari jól teszi, hogy Alonsót támogatja - F1VILÁG.HU

A Ferrari jól teszi, hogy Alonsót támogatja

HIRDETÉS

A Ferrari helyesen teszi, hogy Fernando Alonsót támogatja, hiszen mást nem is nagyon tehetne, mivel csak a spanyolnak van reális esélye arra, hogy megszerezze csapatának a vb-címet az idei évben.



A Ferrari helyesen teszi, hogy új szerzeményét, Fernando Alonsót támogatja, hiszen mást nem is nagyon tehetne, mivel csak a spanyolnak van reális esélye arra, hogy megszerezze csapatának a bajnoki címet az idei évben.

Mindezt a Ferrari egykori pilótája, Gerhard Berger mondta, aki szerint Alonso lehet az egyetlen reménye az olaszoknak, ugyanis csapattársa, Felipe Massa már olyan komoly lemaradásban van az élmezőnnyel szemben, hogy csak minimális az esélye a végső győzelemre.

„Ne csapjuk be magunkat” – idézte az osztrák szakembert az Auto Motor und Sport.

„Egyértelmű, hogy Alonso a jobb versenyző a csapaton belül, ő az egyedüli esélye az olasz alakulatnak, hogy bezsebelje a bajnoki címet.”

„A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nem kevés pénzt fizetett azért, hogy leigazolja, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kihasználja ezt az ütőkártyáját.”

A Ferrari a júliusi Német Nagydíjon került a középpontba, ahol tiltott csapatutasítást alkalmazott, és arra utasította Massát, hogy adja át vezető pozícióját Alonsónak, aki ennek köszönhetően bezsebelte idei második győzelmét, és közelebb került az élbolyhoz.

Honfitársa, a Renault egykori versenyzője, Nelsinho Piquet is úgy gondolja, hogy Massának rá kell kapcsolnia, mert egyelőre a spanyol diktálja a tempót a Ferrarinál.

„Nem egyszerű azt látnia Massának, hogy Alonso ugyan később érkezett a csapathoz, de már most gyorsabb” – mondta a brazil pilóta az Istone magazinnak.

Hirdetés

„Ha Massa nem akarja, hogy ő legyen a második számú versenyző, akkor mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy gyorsabb legyen Alonsónál, ugyanis ha ő állna előrébb a bajnokságban, akkor őt támogatná a Ferrari.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!