Azt követően, hogy borzalmasan kezdte az idei évet, a Ferrari bejelentette, hogy válságmegoldó részleget állít fel, aminek Luca Baldisserri lesz az egyik vezetője, aki ebből kifolyólag többé nem kíséri el a csapatot a futamokra.
Azt követően, hogy borzalmasan kezdte az idei évet, a Ferrari bejelentette, hogy válságmegoldó részleget állít fel, aminek Luca Baldisserri lesz az egyik vezetője, aki ebből kifolyólag többé nem kíséri el a csapatot a futamokra.
Az olasz gárda egyetlen pontot sem szerzett az első két versenyen, amire legutóbb 1992-ben volt példa a csapat történetében.
Nem csoda, hogy a vezetőség a múlt héten válságértekezletet tartott főhadiszállásán, ahol úgy döntött, egy új részleget állít fel, ami kimondottan azon fog dolgozni, hogy mielőbb megoldást találjon az idei autó gyenge teljesítményére.
Az új részleg vezetője a technikai igazgató, Aldo Costa lesz, míg a csapatmenedzser, Luca Baldisserri lesz a felelős azért, hogy koordinálja és összehangolja a gyárban folyó munkát a pályaszéli műveletekkel.
Az átszervezés részeként Baldisserri többé nem utazik el a csapattal a versenyek helyszínére, korábbi feladatait pedig a főmérnök, Chris Dyer látja el a jövőben.
Az új részleg az autó összes területével foglalkozik majd, beleértve a dupla diffúzort is, amennyiben a Fellebbviteli Bíróság szabályosnak minősíti azt holnapi meghallgatásán Párizsban.
Amellett, hogy átszervezte a csapatot, a Ferrari újításokkal készül a hétvégi Kínai Nagydíjra, ahol azt a módosított hátsó szárnyat is beveti, melyet Marc Gené már kipróbált a múlt héten egy egyenesvonalú teszten.
A Ferrari továbbá azt is megerősítette, hogy technikai szakértője, Rory Byrne, és főtervezője, Nikolas Tombazis képviseli majd a őket a Fellebbviteli Bíróság holnapi ülésén, ahol a vitatott diffúzorokról döntenek.