A Ferrari komolyan aggódott Raikkönenért - F1VILÁG.HU

A Ferrari komolyan aggódott Raikkönenért

HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy komolyan aggódott Kimi Raikkönen egészségi állapota miatt a Brazil Nagydíjon, miután kis híján megégett a boxutcában. A szakember jelezte a finn pilótának, hogy bármikor feladhatja a küzdelmet.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy komolyan aggódott Kimi Raikkönen egészségi állapota miatt a Brazil Nagydíjon, miután kis híján megégett a boxutcában. A szakember jelezte a finn pilótának, hogy bármikor feladhatja a küzdelmet.

A mezőny két finn pilótája, Raikkönen és Heikki Kovalainen egyszerre hajtott be a boxba az első körben, miközben pályára küldték a biztonsági autót a rajt utáni balesetet követően.

A Ferrari pilótájának kiállása tökéletesen ment, nem úgy, mint honfitársáé, akinek már akkor zöld jelzést adott csapata, mikor az üzemanyagtöltő az autóján volt, amit nemes egyszerűséggel tőből kiszakított.

A csőben lévő üzemanyag pedig kispriccelt, és a mögötte haladó Raikkönen is kapott belőle rendesen, akinek autója begyújtotta a benzint, és egy pillanatra teljesen lángba borult a Ferrari.

Az egykori világbajnoknak óriási szerencséje volt, hogy le volt hajtva a sisakrostélya, pedig a kiállások alkalmával a versenyzők előszeretettel emelik fel a plexit, hogy friss levegőhöz jussanak.

Raikkönen szemébe még így is belespriccelt az üzemanyag, ami szerencsére nem gyulladt be. A finn pilóta a futam után elárulta, hogy a versenyen végig égett a szeme, ami miatt kis híján fel kellett adnia a küzdelmet.

“Komolyan aggódtunk az egészségi állapota miatt” – mondta Domenicali az MTV3-nak. “Nagy szerencséje volt, hogy a sisakrostélya lent volt. Közvetlenül az eset után azt mondta a rádión, hogy égnek a szemei.”

“Közöltem vele, hogy ha úgy gondolja, hogy nem tudja folytatni a küzdelmet, akkor nem probléma, nyugodtan álljon ki, és fejezze be a versenyt.”

A jövő évben már nem lesznek ilyen és ehhez hasonló esetek, hiszen nem lesz tankolás a versenyek közben. Domenicali viszont elmondta, hogy miután a tavalyi évben velük is megtörtént egy hasonló eset még Szingapúrban, javaslatot tett a csapatoknak.

“Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében, egy olyan rendszert építettünk az autónkba, ami megakadályozza, hogy a versenyző el tudjon indulni, amíg a töltőcső csatlakoztatva van” – magyarázta.

Hirdetés

“Azt javasoltuk, hogy tegyék kötelezővé ennek a rendszernek a használatát, azonban az FIA úgy ítélte meg, hogy nincsen szükség erre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!